Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-09-06

a Politikai Bizottságnak az állami személyzeti munkáról szóló határozata végrehajtásának ellenőrzéséről.és tapasztalatairól az Alumi niumárugyárban» r­óz állami Rzemölysétl munkáról szóló politikai bizottsági határozatot pártswra:-;ötünk a múlt esztendő októberében PVB ülésen, majd növöm­­hoifbozt PB ülésen, őzt követően pedig taggyűléseken tárgyalta meg« A PVB ülés kivételével azokon a fórumokon szélesebb vita nem alakult ki, inkább csak egyrészt a katórozat időszerűségének helyességét vetették föl, másrészt c. hármas követelmény helyi sajátosságait vitat­ták néhányon# A személyzeti mánkéról szóló lco 1/1968/1 „!?<./ Kara# rendelőt, majd a KGK végrehajtási utasítás megjelenése után az igazgató eívtárs műve­zetői szinttől fölfelé a (gazdasági vezetők előtt ismertette az állami személyzeti és káderein nku időszerű kérdéseit, és az oszol kapcsolatos h«lyi £01adatokat« Jóllehet« a különböző iszintü megbeszéléseken és tájékoztatókon azonos űi-tólnojíé;.'; volt tapasztalható, mégis az azóta eltelt időszak azt mutat­ja, hogy egyes vésőtöknél - elsősorban a keaóplíádereknél «• a gyakorla­ti végrehajtás során néhány hiányosság mutatkozik, amire a későbbiek folyamán ró szí etesobbon ki tértink# á póvtvozotőség, vállalatvozctaecg és a Személyzeti osztály is látja őzt, közösen igyekszünk a mogo Máson dolgozni;, de v>Sloményiluk sző­ri ni figyolembe kell vonni, hogy a határozat jí végrehajtása,helyes {'jrakurlattá válása még hosszabb időt vosz igénybe, n.s

Next

/
Thumbnails
Contents