Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-08-09
_ 9-Annak oka, hogy ilyen sok variáció került ide a VB elé, nem a helyzetet vizsgáló és a jelentést elkészítő bizottság, hanem az, hogy a vizsgálat során elmondták az elvtársak, hogy mivel és miért nem értenek egyet, líliva elvtárs egyébként tiltakozott az ellen,hogy egy összevont pártszervezet legyen, de azután azt mondta, hogy nem tiltakozik ellene, mert a kapitányság vezetője őt már meggyőzte. Az őrsnél mindenki ellenezte a kapitányság! pártszervezettel való összevonást. Komoróczki elvtárssal ezt már nem tudtuk közölni, mert nem volt ott amikor ez igy kijött. Az ottani szakmai és politikai vezetőkkel lényegében megállapodásra nem jutottunk a különböző formák között. Ezért került többféle variáció a VB elé eldöntésre. Viaa elvtárs; Nem ismertem a különböző variációkat, mégis azt kell mondani, hogy ez a bizottság nagyon alaposan átnézte a lehetőségeket és köztük olyan javaslatokat is kidolgozott, a 2.számút, amilyen még nem volt. Nekem agyon tetszik a 2.sz. variáció, annál is inkább, mert ha újszerű is, mégis az élethez akarja jobban igazítani. Ellene volnék annak, hogy egységes, egy pártszervezet jöjjön létre a kapitányságon, mert ebből még a BPB-on is annyi probléma adódott. Éppen ezért a bizottság is nagyon helyesen ér tékelte,hogy ezt a variációt nem szabad létrehozni. Ezzel a variációról is kb. mondtam véleményt, mert ha nem is azonos az elsővel, de hasonló eredményt hozna. Ezekből is következik talán, hogy én a 2. variációval értenék egyet. Ami azonban nagyon komoly problémát jelent nekem, a kapitányság pártvezetőségének koordináló jogkörrel való felruházása. Ez egy bujtatott csúcsszerv. Az elmondott indokok nem indokolják teljes egészében. Én nem találom indokoltnak ezt a koordináló jogkört. A koordináló jogkört a kerületi Pártbizottság végzi és egyenrangúan kezeli a pártszervezeteket. Azt nem lehet megengedni, hogy a pártszervezetek valamilyen munkába belefognak és a kerületi PB nem tud erről. Ha pedig odaadja a feladatot a kapitányság pártszervezetének, ugyanakkor oda tudja adni a többi pártszervezetnek is. Ebben a területi elv érvényesül és ahol ez nem volt meg, ott megkapták a magukét. Ezért véleményem szerint helyes volna, ha a VB igy foglalna állást. A felsőbb szervek részéről azt nem tudjuk megmondani, hogy melyik variáció a legjobb. Ez a területektől is függ. Van ahol az 1. és van ahol a variáció felel meg jobban. Ugyanakkor az egységes pártszervezet létrehozása volt ahol sikerült, de a munka kibontakozása sehol sem volt hatékony. Ezért mondom, hogy én a magam részéről a 2. variációra szavaznék. De hozzáteszem, hogy ezt a kerületi PB látja a legjobban,hogyan kellene megoldani a kapitánysághoz tartozó pártszervezetek helyzetét. Természetes, hogy a kapitányság vezetőinek ezekbe belszólásuk van, hogy hogyan látják. Éppen ezért helyes, ha a kapitányság vezetője meghivás alapján a többi pártszervezethez is eljár a rendezvényekre, - s lehetősége van arra,hogy az egész kapitányságot érintő problémákat megbeszélje. A lehetőség tehát q.dott, annyi van, amennyit ki tudnak használni. Még egyszer mondom azonban, hogy én ezt a koordináló jogkört nem tartom helyesnek, mert ezzel magasabb rangra emelnénk a kapitányság pártszervezetét, s ez nem volna helyes.