Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-08-09
Komoróczki elvtárs: Ez a probléma amióta itt vagyok, két éve, azóta érik. Amikor legutóbb tárgyalta a VB a BM pártszervezetek munkáját, akkor vetődött fel az elvtársak részéről,hogy vizsgáljuk meg, hogy szervezeti formában nem tudna-e a PB segiteni és vissza kell térni javaslatokkal erre a témára. Két évvel ezelőtt sok probléma volt az őrsi pártszervezeteknél, de'egy év alatt már felnőtt a kapitányság pártszervezetéhez. A VB ülése után többször összejöttünk az őrsi pártszervezettel is, hogy hogyan látják ezt a kérdést. Ennek alapján született meg az a javaslatunk, amit a bizottság rendelkezésére bocsájtottunk. Amik felém, mint vezető felé felmerültek problémák, elsősorban a helyiség problémája volt. Én erre is kerestem megoldást, mert az egyik körzeti megbízotti helyiség erre alkalmas, tehát a pártrendezvényeket le tudtuk volna ott bonyolítani. Azután olyan lehetőség is volt, hogy a körzeti párthelyiséget is igénybe tudtuk volna venni. A megbeszélések után Németh elvtárs úgy informált, hogy a pártcsoport azzal a variációval ért egyet, hogy ők a kapitányság pártszervezetéhez tartozzanak. Ugyanis az a közbeeső javaslat is felmerült, hogy a kmb-sek tartozzanak a kapitányság pártszervezetéhez, és az őrsi pártszervezetnél maradtak volna a járőrök. Ők ezt a javaslatot tolmácsolták felém. Nekem ez a javaslat a legszimpatikusabb, bevallom. Az alosztály vezetője és a helyettese most már a kapitányságon van helyileg és nem az őrsre mennek beszámolni, hanem a kapitányságra, s most már azt mondják, nem az őrshöz, hanem a kapitánysághoz tartoznak. Ami emellett szólna, úgy informáltak, hogy a kapitányság!és az őrsi pártszervezet is ezzel ért egyet. A J-ikról nem volt szó - ill. a 2.sz. javaslatról, - hogy a körzeti megbízottaknak pártszervezetük legyen. A munkaidejük nem egyforma, helyileg nincsenek együtt, területileg szétszórtan dolgoznak, nagyon nehéz igy az összefogásuk. Mindez ellene szól ennek a javaslatnak. A szervezeti forma a többi kerületekben is azonos a miénkkel, a kivétel az, hogy itt a többi kerületekben lévő 8-10 fővel szemben JO elvtárssal kell az alosztály vezető helyettesnek foglalkozni. Ezért vetődik fel, hogy vagy még egy alosztály vez. helyettes legyen, vagy egy külön megbizott, aki ezzel foglalkozik. Ugyanis maga a munkaterület is olyan, hogy maguknak kell nagyon sokirányú munkát végezni. Az az aggály,hogy kisebbségi érzésük lesz, ha a kapitánysághoz tartoznak, nem áll fenn, mert van köztük aki hozzászól a kérdésekhez, ugyanakkor vanJ^. aki nem aktivizálja magát, - de ugyanez elmondható a pás* másik pártszervezetről is. A kapitányság egysége ilyenformán erősödne, ha bekerülnének a kmb-sek a kapitányság pártszervezetéhez, mert én magam is sokkal többet tudnék velük foglalkozni és a kapitányságpártszervezete is. Másrészt a lakosság panaszaival, kéréseivel való foglalkozás szempontjából ás az én vállamról is nagy terhet tudnának levenni. Ezenkivül van még nagyon sok kérdés, köztük a körzeti pártszervezetek felé a kapcsolat tartása, a tanácstagok, a lakóbizottságok, stb. felé. Ezt is figyelembe vettük már az inditó javaslatnál és ezért javasoltunk egy olyan felelős beállítását a pártvezetőségbe, hogy körzeti pártszervezeti és tömegszervezeti összekötő. Ilyen megoldásokról is szó volt. Nekem, mint kapitánynak, nagyon nehézzé teszik a 2. variációval a munkámat. Ez a mostani felépítés szerintem nem is volt olyan rossz. Eddig két pártvezetőség volt, akivel kellett beszélni, most esetleg majd hárommal és ez nehézkesebb.