Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-01-26
4 A vaj- és tejtermékek árának jelenlegi csökkentése, vagy a korábbi emelése történt-e helytelenül? Nem lesz-e visszaélés az egyes üzletekben az árait megállapításánál - a nagyobb önállóság következtében - lesz-e elegendő és főleg megfelelő ellenőrző hálókat, amely a visszaéléseket megakadályozza? A felsőbb szervektől az alábbi konkrét intézkedéseket várják: Napilapjainkban, a rádióban és a TV-ben legyen több közérthetőbb cikk, ill. előadás az árak megváltoztatásának szükségességéről és az ennek nyomán kialakult helyzetről. A felsőbb szervek hozzanak ihtézkedést, ha szükséges, adjanak határozatot, utasításokat a csökkentett áron eladásra kerülő cikkek megfelelő mennyiségének és minőségének biztosítására. Szigorítsák meg az ellenőrzést az árak és árhatárok betartására, valamint a burkolt ársmelés megakadályozására. A bér-intézkedésekről: A bérkérdésekről, az árváltozásokhoz viszonyítva, még rendkívül kevés konkrét vélemény hangzott el. Sokan azért is bizonytalanoknak tartják, az életszinvonal tervszerű emelkedését, mivel a vállalatok csupán 1-2 %-os bérfejlesztést terveztek be erre az évre. E téren legnegativabb vélemény a vezetők 80 %-os és a fizikai dolgozók ÍJ? %-os érdekeltség-rendszerét kiséri. Olyan vélemények hangzanak el, hogy ez a nagyméretű megkülönböztetés növelni fogja a fizikai és szellemi dolgozók ellentétét. A kommunisták helytállása, agitációs munkája: A taggyűlések után rendkívül határozottan azonnal megkezdődött a kommunisták részéről a rémhirek elleni fellépés, a dolgozók megnyugtatása. A parlamenti ülés után széleskörű egyéni és csoportos agitációt folytattak a párttagok. Ebben az agitációs munkában még azok is bekapcsolódtak, akik korábban kevésbé voltak aktivak. Az agitációs munka most közel sem jelentett olyan nehézséget, mint 1966. elején, egyrészt, mert a kommunisták is úgy látták, hogy minden úgy történt, ahogyan a párt ezt korábban megígérte, másrészt, mert az árváltozások nem voltak olyan negt.ivak, mint ahogy erről a rémhirek szóltak. Az elkövetkezendő hetekben üzemeinkben és intézményeinkben pártnapok lesznek,amelyek áttekinthetőbben, összege^ésszerűbben szólnak a KB 196? november 23-24-i határozatáról. Észrevétel; Takács elvtárs: Egyetértek az általános megállapításokkal. Nálunk ‘ lehet, - legalábbis majd a nyereségrészesedéssel kapcsolatban, számítani kedvezőtlen hangulatra, mivel az éves tervek ismertetése most folyik, s az a tény, hogy a korábbi 20 nap nyereséggel szemben egyetlen nap sem lesz a következő évben. Schumeth elvtárs: Már jeleztük ezeket a problémákat, de még továbbra is jelezni fogjuk. A VB a tájékoztatást tudomásul vette. Várkonyi elvtársnő elmondja, hogy a nyugdíjasok és a pedagógusok hangulatáról adtak tájékoztatót. A szerdán tartott tájékoztatójukon résztvett az egyik egyházközség vezetője, aki elmondta, hogy az egyházközséghez tartozó nyugdíjasok megnyugvással és örömmel vették tudomásul az intézkedéseket, mert a kisfizetesüeknek ez is sokat jelent* -3’