Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-01-26

II. napirend: Mátrai elvtárs szóbeli tájékoztatója: Az általános vélemény szerint a hangulat alapjában jónak mond­ható. A dolgozók óriási többsége tárgyilagosan foglalkozik az áiJ— és bérintézkedésekkel. Az alapvető fogyasztási cikkek árá­ban nem történt olyan változás, amely súlyosan érintette volna negatívan a dolgozók széles rétegét. Ezt egyformán szinte mindenki elismeri. A konkrét véleményeknél is szinte ugyanazt lehet elmondani, amit az előző VB-n elmondtam: örömmel fogadták a vaj, cukor és a mosószerek árának csökkentését. Úgyszintén megörültek a műszaki cikkek, háztartási edények, stb. árának csökkentésének. Az áremelkedésnél különösen neheztelnek a gyermekruha-féleségek, számos ruházati cikk, a III.oszt, kávé és a bútor árának fel­emeléséért. Általában azt mondhatjuk, hogy az árak csökkentését pozitív vélemény, az emelkedést pedig negativ vélemény kiséri. Egyes rétegek hangulata: Az asszonyok és magányos férfiak nem fogadták örömmel a patyo­lat-szolgáltatás dijának felemelését. A nyugdíjasok a gyógy­­teák árának és a gyógyszerek téritési összegének emelését nehez­ményezik. Egyes értelmiségi rétegek /fiatalok/ a külföldi szaklapok árának emelésével nem értenek egyet. Akik külföldre akarnak menni, azokat meglepte a dollár árának emelése, amiről szerintük egyáltalán nem kaptak korábban tájékoztatást. A pártszervezetek és tömegszervezetek véleménye az intézkedések politikai előkészítéséről: Összehasonlítva az 1966-os és a jelenlegi árrendezés politikai előkészítését sokkal jobbnál:, őszintébbnek tartják a jelenlegit. Az a véleményük, csak igy lehet megfelelő politikai munkát végez­ni. A párttagok egyrészének az a véleménye, hogy még korábban is kaphattak volna tájékoztatást, akkor előbb tudtak volna szembeszállni a sok rémhírrel, s válaszolni a hozzájuk fordulók kérdéseire, legalább december elején. Egyáltalán nem volt szük­ség a taggyűlések elhalasztására. A korábbi tájékoztatásoknak megfelelően történtek az intézkedések ezért a párttagok és a tömegszervezeti vezetők bizalma is ffcozó­­dott a párt és kormány vezetői iránt. A taggyűlés tájékoztatója az árváltozásokról Ibissé általános volt és ha a részleteket illetően nincs is nagy eltérés, azért még sokrétűbben lehetett volna foglalkozni az árreformmal. A mozi-helyárak emelkedése meglepte a párttagokat is, mivel ilyenről a tájékoztatóban nem volt szó. Konkrét kérdések, amelyekre választ várnak: Vajon ami a fix árakat illeti, lezárult-e az árrendezés, vagy rövid idő múlva újra folytatódik? A szabadárak esetleges arány­talan emelkedése nem jár-e kisebb méretű inflációbal? Biztosi­­tott-e a készlet azokból az árufajtákból, amelyelmek az ára csök­kent? Lesznek-e olcsóbb tipusu bútorok? A vas- és műszaki cikkek arát milyen alapon, milyen közgazdasági kérdésből kiindulva emel­ték, vagy csökkentették? Miért emelték az olcsóbb árucikk faj­ták árát, amelyekből a kiskeresetű dolgozók vásároltak? Szükséges volt-e a közért-áruknál a 10-20 filléres emelésre?

Next

/
Thumbnails
Contents