Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-02-24

- 7 -A gyakorlat az, hogy hívunk ide decentralizált titkárokat, ágit.prop. titkárokat, reszortfelelősöket, - s bár még mehe­tünk előre ezen az utón, - de el kell fogadni a kér. VB-nek, hogy a decentralizált alapszervezetek munkájának javításában ott a fő szerv az üzemi pártbizottság és nem a kerület. Ezért mindenekelőtt az üzemi végrehajtó bizottságokkal kell szót érteni és az alapszervezeteknek igy segítséget, irányítást adni.- A jelentésben foglaltak, - azon túl,hogy vitára adtak okot, - arra is jó volt, hogy továbbvigyük a decentralizált pártszer­vezetek vezetésével. Helyes, hogy a problémákat felvetették, azonban az élet által bizonyított jó, helyes módszerekkel, kez­deményezésekkel - amik nem kerültek bele a jelentésbe - kiegé­szítjük amikor a denentralizált pártszervezetek elé kerül. Balázs elvtárs elmondja, szintén foglalkoztak azzal, hogy pártirányitó tevé­kenységük megfelelőé, vagy sem. Érdekli őket, hogy a kér. PB hogy értékeli munkájukat, de érdekli őket az is, hogy az alap­­szervezeteik hogyan értékelik. Javasolja: akár csoportos be­szélgetés formájában is ezt a témát megbeszélné a kér. PB velük. *- Felvetődött, hogy a vállalati, üzemi pártbizottságok nem eléggé munkálják ki a tennivalókat, ugyanakkor felvetődött az önállóság kérdése is, - ez véleménye szerint ellentmondást tar­talmaz. Ugyanis, ha az üzemi pártbizottság a vállalat egész munkájára vonatkozó részletes munkatervet dolgoz ki, akkor az önállóság csorbitáBásól lehet szó. Ők nem határozzák meg gyári szinten alapszervezeteiknek, hogy mit csináljanak, nem folynak bele teljes részletességgel a dolgokba. Úgy érzik, az önállóságuk és tekintélyük megvan az alapszervezeteiknek.- Javasolja: ne csak egyszer kerüljön felmérésre, hanem folya­matosan nézni, évente egyszer,kétszer is tárgjaLni kellene az üzemi pártbizottságok munkáját. Fejlődésében kellene nézni, akkor könnyebb az általánosítás és a feladatok meghatározása is. Ozimák elvtárs elmondja, sokszor nem fér bele az időbe, hogy a rendszerességet megtartsák, - pl. a munkaterveknél, vagy az egyes témáknál. A kerületben szerdán van titkári, náluk csütörtökön; megvan a kerületből kapott feladat és megvan a helyileg már összeállí­tott, továbbvitelre váró feladat. Az elfoglaltság is nagy: ide is jön a kerületbe az alapszervi titkár, másnap az üzemi pártbizottságra mennek a titkárira; vezetőségi ülések, stb. Mégis, kell keresni és meg kell találni azt a tartalmasabb, folyamatosabb munkát, - annak ellenére, hogy rengeteg gátló körülmény lesz még. A hatáskör leadása: minden időben megmarad, hogy pl. a főosz­tályvezető munkáját, vagy személyét illetően mégiscsak a párt­bizottság dönt és nem az alapszervezet, stb. Keveredni fog a hefcáskör, nem lesz olyan tiszta, kiszűrt, mint egy önálló alap­szervezetnél. Nagyon sok eltérés lesz még egy-egy üzemen belül is ezen a téren. Kéri, a kerületi PB is vegye figyelembe, hogy vannak olyan jellegű munkák, ahol hosszabb távot kell adni a decentralizált pártszervezeteknek, mint ahol egy intézkedéssel el tudják azt végezni. i

Next

/
Thumbnails
Contents