Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-02-10

Ha a hazaszeretet oldalát egyre intenzivebben erősitjük, akkor egyúttal az ellenség iránti gyűlölet is olyan megvilá­gításba kerül és olyan helyzetbe jut, amit mi akarunk. Virág elvtárs helyesli a programot. Nagyon jónak tartaná, ha minél erőteljesebben és minél jobban be tudnánk kapcsolni az ifjúság szabadidejének kitöltésébe. Helyesnek tartaná, ha a kerületi MHS részéről Nyitrai elvtárs tájékoztatná az iskolák igazgatóit arról, hogy milyen lehetőségek van­nak, pl, a rádiós szakkör szervezésére, stb. ami az iskolák­nak nem áll módjában; vagy bekapcsolódnának a kerületi ifjú­sági lövészversenybe. Ezenkivül nagy az érdeklődés a 17-18 éves fiuk között az autóvezetés iránt. Milyen lehetőségei vannak az MHS-nek e téren? S ezeket a foglalkozásokat páro­sítani lehetne esetleg valamilyen honvédelmi felkészítéssel. A középiskolák tervbe vették a honvédelmi járőr-verseny meg­rendezését, egyedül azonban nem tudják megrendezni. Ezt is kérdezi Nyitrai elvtárstói, hogy hová menjenek, kikhez fordul­janak segítségért az iskolák ebben a témában? Csányi elvtársnő szintén jónak tartja a jelentést, látszik, hogy kibontakozóban van és átfógóbb munka jelentkezik e területen. A honvédelmi nevelés és staazaf iságra való nevelés valahogy kicsit külön létezik. Kísérleteket látni e téren, pl. a Princ a katona c. filmnek elég jó hatása van. Az ilyen tipusu filmek szor­galmazása feltétlenül szükséges volna. Ezzel arra töreked­nek egyrészt, hogy Aépazerüvé tegyék a hadsereget, közel hoz­zák hétköznapjait, másrészt nagyon sok olyan mozzanat van benne? mint a hősiesség, humanizmus, s különösen a fegyelem oldaláról mutat sokat. Ez a hadtudományi tagozat elég uj, eleinte nem is sikeredett a honvédelmi nevelés és a hadtudomány összekapcsolását elérni. Ilyen KISZ-csoportokban lehetne összekapcsolni, hogy a had­tudományról is tudjanak valamit, - s itt ugyancsak a filmeket kellene szorgalmazni. Javasolja, hogy az ilyen jellegű TIT előadásokra szánt pénzt inkább arra fordíthatnák, hogy a szé­lesebb rétegek által is hozzáférhetőbb filmeket próbálják népszerűsíteni. Jó módszer volna a szakköri munkába való be­­hatálása a honvédelmi nevelésnek és ki kellene terjeszteni a művelődési házakra, ifijusági klubokra, stb. A munkásőrséggel kapcsolatban megjegyzi Csányi elvtársnő, hogy nem elég a munkásőrség megbecsülése és népszerüsitése. Hogy az ifjúság előtt vonzó legyen a munkásőrség és többen kerüljenek be, ez a mostani mód, ahogy népszerűsítjük a munkás­őröket, nem elég a széles tömegek előtt. Javasolja, hogy a VB ezzel is foglalkozzon, amikor majd a munkásőrség kerül a VB ülés elé, ne csak azt nézzük, hogy mennyien léptek be, mennyien maradtak, hanem, hogy pl. most 1967-ben mit akarunk tenni. A pártoktatás keretén belül is lehetne e kérdéssel foglalkozni, a hazafiasság kérdésénél, a nacionalizmus problé­májánál is. Meg kellene nézni, mit lehétne tenni, mire lehet­ne kitérni e kérdések tárgyalásánál.

Next

/
Thumbnails
Contents