Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1967-10-06
A pártmegbizatásokkal kapcsolatos beszámoltatásnál szeretnél^ utalni a VB állásfoglalására, amely szerint ott kell beszámoltatni a pártmunkával megbízott elvtársat, ahol a pártmegbizatást kiadták. A pártmegbizatások kiadása plénum előtt gyakorlattá vált, ugyanez még nem mondható el a plénum előtti beszámoltatásról. Az alapszervezetek szervezeti életénél foglalkozik az anyag a titkári értekezlettel. Ezt olyan vonatkozásban szeretném kiegészíteni, hogy az üzemek is ugyanolyan rendszerességgel tartják meg a titkári értekezleteket, mint ahogy a kér. PB gyakorlatában ez kialakult már. Ezenkívül több alkalommal vesznek részt a decentralizált pártalapszervezetek titkárai is. Kialakítottunk olyan gyakorlatot is, hogy esetenként meghiv.tunk igazgatókat is a titkári értekezletre. Ezt - jelentőségétől függően - véleményem szerint gyakorlattá kell tenni. Az üzemi pártbizottságok titkárai, de az alapszervezetek titkárai is idő hiányára hivatkoznak a kéthetenkénti titkári értekezlet miatt. Pártbizottságaink is, de az alapszervek választott vezetői is igen sok esetben foglalkoznak gazdasági problémákkal. Ebből következik, hogy bizonyos mértékig mindez túlterhelést jelent. Az volna a helyes gyakorlat, hogy lehetőleg a gazdasági vezetésnél vezetnénk be azt a módszert, hogy találják meg a megfelelő partnereiket és kevésbé foglalnák le a pártszervezet választott tagjait, akik többet tudnának ennek következtében a pártszervezet tevékenységével foglalkozni. A gazdaságilag elhatárolt területeken a decentralizált pártszervezeteknek önálló a tevékenysége. Sajnos ez nem mindig találkozik a párttagok önálló tevékenységével. Egyes esetekben túlzottnak tartják viszont a decentralizált alapszervezetek azt az önállóságot, amit nekik a pártbizottságuk biztosit. Üzemi pártbizottságaink, csucsvezetőségeink jelenlegi munkájára az jellemző, hogy alkalmasak arra, hogy a kerület ilyen irányú munkáját segitsék. Kérdést Fülöp elvtárs, Maros elvtársnő, Rózsavölgyi elvtárs tettek fel, amelyekre Nagy elvtárs kielégítő választ adott. Észrevételek, javaslatok: Asztalos elvtárs: Az anyagot áttanulmányozva az a megállapításom, hogy Nagy elvtárs törelsiett ilyen tefconás sorrendben az anyagot elkészíteni. A cimnél az a megjegyzésem, hogy véleményem szerint mivel vizsgálati anyagot tartalmaz?-inkább az ellenőrző tevékenység meghatározását tartalmazná, - nem qgjszen pontos. Tartalmaz régen elfelejtett és napjainkban is felelevenített mozzanatokat. Ezeket végre kell hajtanunk, mert a pártmunkában azoknál: a jó határozatoknak a realizálódása mégiscsak kinn kell, hogy megvalósuljon. A megállapításokat általánosan tartalmazza, hogy a legtöbb feladatokat végrehajtották. Hiányolom azt, hogy a/elentés nem tartalmazza hogy mire támaszkodik ez a jelentés, milyen vizsgálatokra. Sem elmarasztalást, sem dicséretet nem tartalmaz, holott biztos, mindkettőből lehetett volna példákat mondani. Ugyancsal: a javaslatban nem ártott volna kitérni arra, hogyan javasolja, hogy visszatérjenek ennek a vizsgálatnak a megállapításaira, mert még a régebbi vizsgálatok alapján is találkozunk olyan megállapitásokkal, hogy nem lettek - ezek és ezek - végrehajtva.