Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-08-25

Mindez mutatja, hogy ami a párt irányítása alatt álló tömeg­szervezetre jellemző kell, hogy legyen, általában ezt ma már megtalálni a sportszervezetben. A rendcsinálás időszaka - a fekete dolgok felszámolása - úgy látom, nagyjából befejező­dött. A személyi ügyeket, jutalmazásokat, stb. az elnökség döntése alapján csinálják. A tömegsport, a spartakiáM rendezésében rendkívül jó a kapcso­latunk az MTS-sel, ők szervezik és a KISZ adja a résztvevő fiatalokat. Az egyik legfontosabb feladatában azonban, - és a választásokra való felkészülésben lehet is erre figyelni - a nevelésben, úgy is mondhatjuk, hogy nem mentünk semmit előre. Az Itt lévő KISZ-aktivák legalábbis még nem nyújtanak ebben segítséget. Egyrészt a sportkörben, másrészt a fizetett edző­kön keresztül folyik ugyaahogy, de ez a változás a nevelés tekintetében messze elmarad a követelményektől, - akkor is, ha nincsenek komolyabb kilengések. Úgy érzem, a választásokra való felkészülést központi kérdéssé próbáljuk tenni nálunk. Ami problémát látok, hogy a szakszervezet és a sportkörök között nem találtuk meg azt a helyes kapcsolatot, amit ki kelle­ne alakítani. Úgy látom, hogy nálunk a szakszervezet és a sportszervezet kapcsolata arra szükül, hogy az évi 55 ezer Ft-ot átutalják. Véleményem szerint elsősorban a nevelés kérdésében, a tömeg­sportra való mozgósításban kellene előre menni. A KISZ sem tud olyan nagyon résztvenni ebben, s a szakszervezet, mivel az irányításból kiesett, nem nagyon tudja, hogyan váljon segí­tővé. A sportlétesítményekkel kapcsolatban: véleményem szerint orszá­gos költségvetésből soha nem tudják megoldani. Kb. 5 millió Ft-ot fordítottunk a központi sportlétesítményünkre, dehát nincs annyi pénz, amennyi erre elég lenne., A perspektivikus tervet ennek a reményében csináltuk, s nagyon reálisnak tartom, hogy majd az uj mechanizmus következtében többet tudunk erre fordí­tani. Véleményem szerint továbbra is az üzemi anyagi erőforrá­sokból kellene ezt biztosítani. Lehet ebben segítséget, útmuta­tást adni, s vigyázni, hogy 200 fős vállatok ne akarjanak nagy létesítményeket csinálni. Ezek úgyis centrális eszközök persze, de általában ott kell hagyni a vállalatoknál az irányítást, az anyagi eszközöket hagyni. Jobb ha ott csinálják, s véleményem szerint elég pozitív eredménnyel. A pártszervezet irányszámokat szab meg számukra és hagyjuk őket dolgozni. Eddig rászolgáltak az elismerésre. Virág elvtárs: En csak az iskolákban lévő tanulók sportolásához szólhatok hozzá bővebben, és örömmel látom, hogy az iskolai testnevelő tanárokat is bevonták ebbe. De itt szeretném megjegyezni, hogy őket úgy próbálják igénybe venni, hogy az iskolákhoz egyre jobban igazítsák a különböző sportágakat. S talán azok a szer­vezési formák, elképzelések, nem mindig jók, amik az üzemben beváltak.

Next

/
Thumbnails
Contents