Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1967-08-11
A külker, vállalat, a luedimpex ugyanis szövetkezetekkel, kisiparosokkal is felveszi a kapcsolatot. Mi abba a hátrányos helyzetbe kerülhetünk a finomvegyszerek tekintetében,/“mint állami vállalat?! adóztatni fognak, de a kisiparosoknál ez nem történik meg. Erre felhívtuk a tröszt figyelmét is. Az uj irányítási rendszerre való felkészülésnél szintén foglalkoztunk a vezetőségi ülésen azzal, hogy 50-100 cikk bevezetése történik, ezek gazdaságossági szempontból másfél millió ft. . értékben jelentkeznek a termelésben. Ebben az évben változtatunk az eddigi helyzeten, s most már csak olyan készítményekkel, olyan termékek kutatásával foglalkozunk, amelyek egyúttal gazdaságosak is. Az első félévben 18-20 terméket vezettünk be, s ez 2-5 millió ft-tal jelentkezett a termelési értékben. Szovjet elvtársak részére készülnek ezek az uj készítmények/ Ugyancsak foglalkozott a pártvezetőség a káderkérdéssel, csoportvezetőktől kezdve a főosztályvezetőkig. A következő időszakban végigmegyünk minden gazdasági funkción és egyrészt szálánál, másrészt politikai szempontból fogjuk vizsgálni, hogy mennyire alkalmasak a vezetésre. Ahogy a beszélgetésekből kiderült, nagyobb változások nem várhatók, elég jók, megfelelnek az eléjük állított követelményeknek. Szkokán elvtárs: Az volt a jelentés célja, hogy a PB elé kerülő anyag egyrészét képezze, úgy gondolom, e célnak megfelelt. h’éhány olyan megjegyzést, ami a pártmunka módszereire vonatkozik, s azt hiszem, hogy a PB elé menő anyag nagyrésze ezt kell, hogy képviselje, kiegészítve az anyagban foglaltakkal. Felvetődik, hogy az alapszervezetek az uj mechanizmus körülményei között hozhatnak-é határozatokat a termeléssel összefüggő tevékenységre, milyen szerepe lesz az alapszervezeteknek ebben. Azt hiszem, azt helyes vallani, hogy ezután is szükséges lesz az egész üzemet, vagy annak nagy kollektíváját érintő fontos politikai, vagy szociális, vagy a szakszervezetet érintő kérdésekre - az ott dolgozó kommunistákra - határozatot hozni. Azonban - kivéve a fontos politikai dolgokat, - nem kell nekünk törekedni arra, hogy mindent politil|ai kérdésként kezeljünk. Nem lehet minden ügy - a termelés vonalán - politikai ügy. Gondolom, helyes égy kicsit a helyére rakni ezt a dolgot. A másik, ami a pártmunka során mind gyakrabban előtérbe kerül és szükséges lesz rá reagálni a PB ülésen: operatív legyén a pártmunka, vagy veszítsen az operativitásából, ne legyen olyan operatív, mint amilyen eddig volt? Véleményem szerint a pártmunka hatékonyságát éppen az operativitás adja meg, de szakítani kell azzal a nézettel, amely az operativitás alatt a gazdasági vezetők helyett való dolgozást érti. Operativitás alatt mi azt értjük, hogy a pártszervezet megtalálja mindazokat, öleiknek az adott feladatokat el kell végezniük. Nem engedhetjük meg, hogy pl. anyagbeszerzéssel, stb. foglalkozzék az operativitás alatt. Persze, ez nem jelenti azt, hogy elmegy szónélkül a pártszervezet amellett, ha leáll egy üzem a rossz anyagellátás miatt. Persze, hogy nem megy el szónélkül, hanem az illetékesek felé fordul.