Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-07-28

— 6 — Az talán a jellemzője tényleg ennek az anyagnak, hogy igen nagy felelősséggel határozódik meg, hogy a legfontosabb káde­rek körére terjedjen ki és ezek a megszorítások, hogy megbe­szélés a titkárokkal, instruktorokkal, és e téren a munka-kap­csolat, gondolom, együttjár a helyes szemléletek megvalósítá­sával. Mert úgy fogom fel, hogy a hatásköri lista azt a célt kell, hogy szolgálja, hogy a káderpolitikai munkánk javuljon továbbra is, s gondolom, a további vita, ami ezzel kapcsolatban még majd lezajlik, ezt fogja elősegíteni. A VB elé beterjesztett anyag a BPB részéről ezzel foglalkozó elvtársakkal teljes egyetértésben van. Rózsavölgyi elv társ; Három dologban lenne észrevételem:- A pártbizottsággal nem rendelkező pártszerveknél a hatáskörbe vett funkciók esetén a pártvezetőség véleményét ki kell kérni. Feltétlenül ideírnám, hogy egyet nem értés esetén a pártszerve­zet a felettes pártszervhez fordulhat. Szerintem a pártszervezet­részére sokkal megnyugtatóbb lenne, ha ilyen fogalmazásban menne.- Felvetném, hogy a PB hatáskörébe a Népfrontnak csak a titkára tartozhat és az elnöke nem? Az elnök miért a VB és miért nem a PB hatáskörébe tartozik?- Ha azt mondjuk, hogy szűkíteni a kört, ebből a meggondolásból kifolyólag az $-ik oldalon, az üzemi pártbizottságainál Írjuk, hogy esetleg a szervező, vagy ágit.prop. titkárok. Nem vagyok benne biztos, hogy ez szükséges. Vagy mondjuk ki, hogy kell, vagy ha nem értünk vele egyet, akkor hagyjuk ki. ügy néz ki, hogy talán erre nem lenne szükség. Gyenis elvtárs: ellentmondásosnak látszik első hallásra, hogy hatásköri lista, hatáskört leadni az alapszervezetek felé, ugyanakkor csalt vélemé­nyezési joguk van. Itt látok egy - nem vagy - ellentmondást, mert mindenütt megvan, hogy káderkérdésekben csak végletes helyze­tekben vannak súrlódások, nézeteltérések, - s amiben mindenki megegyezik, abban nincs vita. Itt a probléma, hogy ezek a meg­fogalmazások nem adnak az alapszervezetelmek olyan jogokat, ami mutatná a hatáskör leadását az alapszervezeteknek. így a pártbizottsághoz kell, hogy forduljanak, ha vélemény-eltérés van. Jó lenne egyértelműen, ha tudná a VB, hogy abban a kérdésben neki kell-e állást foglalnia, vagy sem. Lehet, hogy félreértettem, hogy a PB hatásköre funkcióra és személyre szóló. Tehát az adott funkcióban lévő személyre szól a hatásköri lista. Szerintem az üzemi pártbizottságoknál is úgy kellene megállapítani, hogy a hatásköri lista maga, ha itt a megfogalmazás másként néz is ki, hogy ott is személyre szólóan kellene a hatásköri listát megállapítani és nemcsak általános elvekre. Az anyagot jónak tartom és elfogadhatónak, sőt ez a létszám sem tűnik soknak a párttagság létszámához viszonyítva. Nagyon mértéktartónak érzem az igazgatóknak is a bevételét. Látszik a törekvés, hogy tényleg a jelentősebb üzemek, intézmények igazgatói, gazdasági vezetői kerüljenek hatáskörbe. .. A magam részéről ezzel a hatáskörrel egyetértek.

Next

/
Thumbnails
Contents