Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-07-28

- 5 -Észrevételek, javaslatok: Hátrál elvtárs: A beterjesztett anyagban foglaltak minden vonatkozásban megfelelnek a tol.Biz. és a BPB idevonatkozó határozatával. Látszik, hogy akik készítették, figyelőmbe vették mindazokat zajlottak, plusz még a saját helyi adottságok figyelembe vételével törekedtek arra, hogy olyah körű legyen ez a hatás­köri lista kialakítása, amellyel tényleg a párt káderpoliti­kájának megfelelően tudnak a testületek foglalkozni. Szerintem ez a 2J5 fős létszám sem nagy, ffigy ilyen nagyságú kerületben véleményem szerint ez feltétlenül szükséges. Éhnél sziikebbé tenni a kört nem lenne jó, még hozzászámítva azt is, hogy már 7 pártbizottságnál van döntési jogú hatáskör. Ez az anyag tehát alkalmas arra, hogy a döntő funkciókat a párt, állami és tömegszervezetek felé átfogja. Külön szeretném kiemelni a 2-ik old. 4. pontnak a meghatáro zásátj hogy tényleg van minden pártszervezetnek káder-hatásköre, csak differenciáltan. Gondolom, mindannyian értjük azt, hogy lénye­gében azért itt felelősségben, pártmunkás gyakorlatban van bizo­­hyos szintbeli différencia, ezért indokolt, ha ez a differencia a hatáskör differenciáltságában is megmutatkozik. Amikor arról van szó, hogy a döntési hatáskörrel rendelkező és a választott szervnek egységre kell jutni, - nem azt akar­juk elérni, hogy minden körülmények között valamilyen döntés szülessen, hanem a Szkokén elvtárs által emlitett megfelelő munkakapcsolatok alakítsák ki azt, hogy a döntés megszülessen. Azok a kritériumok, amik a párt káderpolitikájában előttünk állnak, ne... egy ember személyében valósulnak meg, hanem egy kollektívának a közös egyetértésében. Lágyon,helyes a 2.oldalon, ahol a véleményezési hatáskörről van szó, az a bekezdés, amely éppen azt akarja erősíteni, hogy itt, ha szintbélileg más hatáskörről is van szó, de ugyanúgy a pártszeryezetnek az adott területen is hhásköre van, jogköre van, kötelessége van a káder, vagy állami személyzeti munká­ban és még a beszámoltatást, a felelősségre vonást is alkalmaz­hatja, ha nem megfelelő elveket valósítanak meg. Ha valahol vita támad, vagy vita támadhat csucsvezetőségekhél, vagy alapszervi vezetőségeknél, akkor csak e pont miatt támad­hat, hogy olyan érzés keletkezhet emberekben, hogy ez nem hatás­kör. Pedig ez véleményem szerint egyértelműen hatáskör és a gyakorlat ez, a munkakapcsolat alapján, egy kicsit azzal a fel­fogással, hogy a gazdasági vezetőt is-kommunistának tekintjük, aki éppen a mi nevelő munkánk alapján ugyanúgy magára nézve kötelezőnek tartja a párt politikájának a megvalósítását. A jellemző tehát ez, hogy ténylegesen ezekben a munkakapcsola­tokban, vélemény-kikérésekben el lehet jutni a közös nevezőig és a végleges megállapodásig. S még ha beállítja is a gazda­sági vezető a vitatott személyt, akkor is lehetőség van a fel­sőbb szervei., felé annak jelzésére, hogy véleményét nem vették figyelembe.

Next

/
Thumbnails
Contents