Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-11-18

Az anyag maga jó, sok feladatunk lesz ezen a téren. Egyet­ért azzal, hogy a gazdasági vezetéssel szemben is határo­­zottabbnak kell lenni nemcsak a szakszervezet, hanem a pártvezetés részéről is, mert a gazdasági vezetőket való­ban csali elsősorban a termelőterületek érdeklik és kevésbé a szociális- és munkakörülmények javitássa. Kikillai elv társ: Az anyagot jónak tartja, a legfontosabb kérdésekre kiter­jed és megfelelő értékelést ad. Az üdültetéssel, étkez­tetéssel Kapcsolatban véleménye szerint többé-kevésbé meg­oldott azoknak az étkeztetése, akik abban résztvesznek, de egyáltalán nem megoldott annak a 70 %-nak a részére, aki nem vesz benne részt. Ugyanez a helyzet a dolgozók üdülte­tésével kapcsolatban is. Kb. 25-50 %.-a a dolgozóknak az a része, amely az üdültetésben részesül, vagy azt igényli, Hogy miért ilyen kevés, mik ennek az okai, ezt lehetne bon­colni. A munkakörülményekről az anyag azt mondja: javuló tendenciát mutat e téma előrehaladása. Ha javulnak a munkakörülmények, csökken a balesetek száma, - ezért helyes lenne szemlélte­tően bemutatni, hogy a balesetek száma ezévben csökkent-e, vagy stagnált, vagy éppen romlott; tehát látnánk, hogy milyen eedményt lehet itt felmutatni. Rózsavölgyi elvtárs azt mondja, hogy az általános helyzet, tendenciájában nem javul, hanem romlik. A régebbi körülmé­nyekben viszonyítva feltétlenül javul, azonban a jelenlegi körülményekhez, a beruházásokhoz viszonyítva romlott, s ez nem jó. Ha azt nézzük, hogy a beruházásokat csak a termelő­terület bővítésére lehetett fordítani, akkor itt valóban le­maradás van. A szemlélet kérdésének valóban nagyobb jelentőséget kell tulajdonitanunk - mondja Kikillai elvtárs, - mert ahol a szemlélet területén különösebb probléma nem volt e téren, ott lényegesen nagyobb előrehaladásról lehet szólni. Mi erről a folyamatos munkáról, az ezzel való folyamatos törődésről valahogy leálltunk. Érdemes.volna feleleveníteni és mozgalomszerűen továbbfej­leszteni és beindítani e téren a saját erőből történő fej­lesztést. Célszerű lenne esetleg egy csoportot létrehozni, akik oda mennének,ahol ilyen lemaradás van és elbeszélget­nének arról, hogy őkjzxi hogyan csinálják; vagy tapasztalat­­csere-szerüen elmennének oda, ahol ezek a dolgok jobban men­nek. Az Aluminiumárugyárban - mondja Kikillai elvtárs, - az szemlélet volt, hogy állandóan javították a munkások életkörülményeit; s más üzemben is található ilyen. Ezeket a jó példákat fel kellene használni arra, hogy a többi vállalat SZB-titkárait, igazgatóit ilyen irányban is segít­sük, mutassuk meg, hogy milyen formában, milyen eszközök­kel tudták ezekben az üzemekben ezt az eredményt elérni. Vagy pl. a Reanal Finomvegyszergyár saját erőből egy nagyon komoly fejlődést ért el, az üzem udvarát parkosították, rendbehozták a helyiségeket, stb.

Next

/
Thumbnails
Contents