Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-08-26

igazgatási szerv. Azonban., ami elsősorban szem előtt van, a fejlesztés kérdése, ez viszont nem kerületi, hanem köz­ponti fejlesztés, ezért nem is. lehet egy kerület szempontjá­ból megítélni ennek helyességét. Ezt az Összefüggést egy kicsit meg kellene magyarázni. A kerületben végbement társadalmi folyamatot is - a lakos­ság retegeződése megváltozott, uj, szocialista lakótelepek alakultak, stb. - javasolom rögzíteni az I. fejezetben, a társadalom mozgásának, fejlődésének megfelelően, - és a számokat külön függelékként. A kér. Tanács és a Főv. Tanács mutat, s azt javítani kellene, benne, amikor a Főv. Tanács is csak azt kivinni, amiben a kér ne közötti koordináció hiányára hogy olyan részek is legyenek már állást foglalt, - nem elég ületi Tanács dönt. Nem tudom, szükséges-e egyáltalán a kér. pártórtekezlet elé községpolitikai jellegű feladatokat vinni, mert ez a normális munkarendben /A rendőrség J ® ot 2<Í , 'lOgji bánni, mert adódh j a a v mux imn v e &y történik. ; tevékenységével kapcsolatban Somló elvtárs .tás kérdésével ikivüi bonyolultan er n túlzások is példaként é : dolgozójának esetét./ ábor elvtárs: A munkatervben szereplő cimen valóban érdemes gondolkozni, Meggyőződésem.,- mondja, - hogy az utóbbi években javult, fej - lődött a pártirányitás. Egyes kérdésekben lehetne jobb is, de általában és össz-egészében javulás tapasztalható. Azt ele­mezni kellene, hogy a párttagok hogy hajtják végre a párt poli­tikáját itt is és a nem párttagok között is. Hozzá lehet tenni, hogy általános fejlődés tapasztalható, elég sok kezdeményezés van itt is és e% a kommunisták pozitiv munkáját dicséri. Változatlanul az a véleményem, hogy javitani kell a kritikai légkört általában az állami szervek párt irányi fásánál.. Úgy is, hogy rámutatni a fogyatékosságokra, a hibákra, de úgy is, hogy külön-külön megvizsgálta az egyes területeket, kellene előbbre jutni. Egyes osztályai, vagy egyes vezetői a tanácsnak, nagyon jól, eredményesen hajtják végre a párt politikáját, a maguk terű létén, más vezetők, vagy más osztályok nagyon elhamarkodottén döntenek, kicserélendő emberek vannak, akik kevésbé tudják, vagy nem képesek egyáltalán végrehajtani a párt politikáját. E vonat kozásban tehát van elemezni való bőven, és nagy segítséget kell adni a tanács pártirányitásának a tanács vezetői felé, - még úgy is, hogy üzemi munkásokkal még tovább erősíteni a tanács szak­igazgatási szerveit, stb, nagyon szükséges. / A másik kérdés a hatáskörök rendezése. A Bp-i PB felé is felvet­ném,- mondja Gábor elvtárs, - hogy ebben a vonatkozásban a Főv« Tanácsban lévő elvtársakkal is foglalkozni helyes lenne. 3 nem a demokratikus centralizmusról van szó, - tiszteletben tartjuk a központi akaratot, - de éppen ennek védelmében nem engedhetjük meg, hogy egyes dolgok, amiket már a Főv.Tanács is jóváhagyott, azért hiúsuljanak meg, mert a Főv.Tanácstól megjelent egyes személyek beleszólnak. A törvényesség kérdését a pártirányitás oldaláról vetném fel. Vannak olyan jogszabályok, amik 80 évvel ezelőtt születtek, de 1952-ben is születhettek, amit senki nemifogad el. Ha nem hajtja végre, akkor jelentkezik a felügyelet, hogy törvénysértést köve­tett el; vagy pedig ha a KB akaratának szellemében hajtja végre,

Next

/
Thumbnails
Contents