Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1966-05-20
- 6 -Az 5-ik oldalon egy lényeges ellentmondás van, hogy a párt kádertartalékainak biztosítása érdekében igényelnek kádereket, utána megállapítják, hogy létszámhiány miatt nem tudják beállítani őket. Helyes, hogy a kádertartalékokat felkutatják, de az nem helyes, hogy nem nézik meg, van-e hely a beállításukra. Ahhoz, hogy a bírálatok során ne az embert, hanem a hibákat ostorozzuk, hozzátenném, hogy az emberek gondolkodásmódját és az ebből fakadó tevékenységet ostorozzuk mi is és az elvtársak is a maguk területén. Ebben kellene előbbre lépni. A MAFILM jelentése véleményem szerint ilyen hivatalnoki stílust, hivatalnoki tónust üt meg. Véleményem szerint ennél a vállalatnál a személyzeti munka is ilyen hivatalnoki munka, dobozba van beszorítva és ez veszélyes, ha nem figyelnek fel erre az elvtársak, hogy ilyen hivatalnoki stílus érezteti hatását. Ízért veszélyes, mert ha beülök egy színházba, vagy egy moziba azért, hogy ott tanuljak, művelődjek, nagyon sokszor sikerül ez, de nagyon sokszor nem. Meg nem engedhető zür-zavarok, politikai vélemények, vagy nem vélemények, - sokszor az Ízléstelenség határát is súrolják. Persze, nem tartozik a pártbizottság hatáskörébe, de azért egy-két dolgot biztos, hogy fel lehet vetni. A központi állománnyal kapcsolatban, amit Somló elvtárs is felvetett. Kezdik ráhúzni minden régi elvtársra, ha megmondja az igazat, hogy ideges, nem megfelelő hangot használ, stb. ezért nem megfelelő. Az ilyen embereket nagyon meg kell védeni és a MAFILM PB-nek véleményem szerint jobban ki kellett volna állni az említett Kolonits Ilona mellett, s a kerületi PB-nek is, hogy az ott lévő jó vezetőket, akik megfelelő, igaz dolgokat esetleg nem megfelelő hangon mondtak el, igenis megnédjék és igazat adjanak nekik. En is megjegyeztem, hogy központi állományba kerülnek kommunista művészek. Politika-mentes művészet nincs sehol a földön, miért akarjuk mi ezt bevezetni? Mindez nagyon sok feladatot ró az ottani pártbizottságra, az ottani személyzeti munkára. Még azt is mondanám az elvtársaknak tanácsként, hogy segítse és támogassa a pártbizottság azokat az embereket, akik merének állast foglalni, s ahhoz politikai bátorság kell, hogy meg merje mondani az igazat. A javaslatokkal kapcsolatban: a javaslatok jók, ellenben az utolsó javaslat, ami azt határozza meg, hogy a MAFILM PB egy év múlva ellenőrizze a határozatok végrehajtását, - ez nagyon szerény. Úgy gondolom, hogy a VB-nek többet, alaposabban, részletesebben kell kidolgozni azokat a feladatokat, amikkel segíti a személyzetis munkáját. Tevékeny politikai munkát egy függetlenített személyzeti vezető egy ilyen nagyvállalatnál kizárt dolog, hogy tudjak, végezni, s ennek következménye az iesz, hogy megállapítják, hogy nem alkalmas a munkakör betöltésére. Az ottani pártbizottságnak sokkal, de sokkal több segítséget kell adni, mint amit akar adni ennek az előterjesztésnek a nyomán. Igaza van Somló elvtársnak, hogy a gazdasági vezetők azért vannak ott, hogy döntsenek. Azonban gazdasági vezetőink egyrésze hajlamos arra, hogy szakmailag döntsön és csak ennek a szemüvegén keresztül nézzék a vállalatukat. Azért kellenek ezek a segítő munkatársak, hogy ott legyenek és figyelmeztessék őket arra, hogy nézzék meg azért a politikai oldalát is. L 4