Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1965-06-25
nem szervezeti vonalon kell itt keresni a megoldás módját, haneii0.nkább a működési gyakorlat kialakításában, hogy találjuk meg mi, a Minisztérium főosztálya és a gyári pártbizottság; a szükséges esetekben és szükséges pontokon az együttműködést, a művészeti állásfoglalás kérdését. Azt hisem, ez is egyre inkább kialakul. Várhegyi elvtársnő; Azt hiszem, az elmúlt 20 év alatt egy területeu sem volt annyi átszervezés, mint éppen a film területén. Ez kihat bizonyos vonatkozásban még ma is a művészeti téren dolgozó vezetőkre. Azért izgalmas a Gyenis elvtársnak ez a probléma, mert egyrészt gyakran hangosan kimondva, de legtöbbször burkoltan, de az az érzése az embereknek, hogy ez sem tart sokáigj mert 2-3 évenként mindig valamilyen átszervezés volt. Nyilvánvaló, hogy ez Gyenis elvtársnál is lecsapódik, mert nap- mint nap ilyen kérdésekkel találkozik. A,másik dolog, hogy a gyáron belül, de a felsőbb szakmai szerveknél is uj volt a pártbizottság létrejötte. Úgy néz ki, hogy az elmúlt évben igen pozitívan sikerült a véleményt kialakítani. Véleményem szerint is az egyik legfontosabb feladat a pártbizottság felé a művészeti munka hatásfokának a növelése. Úgy érzem, ez még nem eléggé kialakult és a jövőt illetően sokkal többet kell ezzel a problémával foglalkozni, mert ez fő iránya kell, hogy legyen, a szervezeti munkán túl, a pártbizottságnak. Sokkal inkább összefogott és koordinált*tevékenységre van szükség a Tőigazgatóság, a szövetség és a helyi pártbizottság részéről. Úgy látom, hogy sok esetben ami muníció .tenne a pártbizottságnak, ez a filmek értékelése, eszmei, művészeti értékelésének prolematikája, mert akkor tudna hatékonyan politizálni a pártbizottság a művészi eredményekkel. Ott van a pártbizottság is - véleményem szerint helyesen - amikor ezeknek a filmeknek, a művészeti tevékenységnek az éx'tékelése megtörténik, azonban nem shabadna ennek az értekelésnek annyira megiqgadni, ez kellene, hogy muníciója legyen a pártbizottságnak a művészeti alapszervezetekben lévő pártcsoportok fele. Ennek a lehetősége megvan, de ezzel nem élünk eléggé, nem használjuk ki, mint fegyvert. Bár meg kell mondani, hogy fent egy bizonyos értékelés kialakult, azonban sokszor nem azonos lent a művészeti körökben lévő értékeléssel. Ott van a probléma, hogy akik résztvesznek a művészeti irányelvek kialakításában, azok egységesen lépjenek fel a lenti értékelés kialakításában, - s itt van a pártbizottságnak feladata. A másik kérdés a kisfilmek területe. Véleményem szerint sokkal nagyobb gondot kellene fordítani a kisfilmekre, mert számszerűleg is sokkal több készül belőlük, mi$t a játékfilmekből, de a tudatformálást, abban feladatainkat tekintve, sokkal többet kellene ezekkel a kisfilmekkel foglalkozni, - mert ezekkel tudunk közvetlenül politizálni.