Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-04-23

- 7 -A mi üzemünkben is voltak e téren viták, problémák, de nem azért, mert nem szívesen foglalkoztunk velük, hanem, mert hiányosságai voltait a velük való megfelelő foglal­kozásnak. De mégis annyi eredménye volt,hogy a munkát meg­ismerték, a munkásokat is és valami tapasztalatra tettek szerint. Nálunk a műhelyben is mutatkozott ennek jó hatása, hogy ott voltak a gyerekek, mert vigyáztak arra, hogy hogyan beszélnek, miket mondanak,stb. Tehát jó hatással volt ez a munkásokra is. A lányok is érdeklődtek nemcsak azok után a munkák után, ami számukra való Volt, hanem más területet is érdeklődéssel figyeltek. Tehát a fiatalság érdeklődése fel lett keltve a fizikai munka iránt és pozitivan. Meg kell találni a módját a továbbiakban arra, hogy ezt tovább fejlesszük és a lehetőséget megteremtsük. Véleményem szerint az erőfeszítéseket e téren fokozni kell, - s nem is a XIV.kerületre, hanem ahol én lakom, - elmondanám, hogy bizony nem ártana a pedagógusokkal való foglalkozás sem, mert bizony egy kicsit lebecsülik a fizikai munkát. Valószínű, ha egyik kerületben tapasztalható ilyen, akkor a másik kerü­letben is tapasztalható elvétve ilyen. Erre is figyelni kell. Ágoston elvtárs: A Bp-i Pártbizottság 1963. május 2?-i határozata lényegében megszabta azokat a feladatokat, amiket nekünk az elmúlt két évben tennünk kellett és én úgy érzem, valahogy nem minden területen tettük meg, ahogy azt kellett és lehetett volna. Már akkor azt állapította meg a Bp-i PB határozata, hogy a reformmal általában egyetért a lakosság és a pedagógusok, de a kiművelés tekintetében nincs meg az egység és sokan csak az iskolai szervezeti rendszer változá­sával próbálják megszervezni az 5+1-es oktatást. Amikor ezt az anyagot összeállítottuk, itt is felmerültek ilyen problé­mák. A gimnáziumi rendtartás egyik pontja utal arra, hogy a hét 5 napján elméleti, 1 napján gyakorlati munka kell, hogy follyék. Véleményem szériát azért csúsztunk ide, mert csak ezt az egyetlen egy napot tekintik adottnak a fi­zikai munka megismertetésére, - holott a Bp-i PB már 1963- ban 3-4 megoldást javasolt a munkaoktatás megvalósítására és az 5+1-et csak úgy, hogy ott, ahol arra a lehetőségeket az üzemek és az iskolák biztosítani tudják. Úgy érzem, ennek megértése nem kellő mértékben történt meg, elcsúsztunk a gyakorlatban bizonyos irányba. A jelenlegi állásfoglalás véleményem szerint nagyon helyes és egyetértek azokkal az elgondolásokkal, amik az anyag 6-ik oldalán célkitűzésként szereplnek, illetve javasol bizonyos visszalépés jelleggel - talán nem is helyes ez a szó, hanem bizonyos mérsékléssel. S ha még kiegészülne azzal a felvetéssel, amit a Bp-i PB 1963-ban is már java­solt, hogy az 5+l~es rendszer képesítést ad olyan ágakban, amelyekben jelenleg tanfolyamszerű oktatások folynak. Ez«ii a tanfolyamszerű munkaoktatás a mi iskoláinkban nem túlsá­gosan uralkodott el, pedig az iskolák falain belül véleményem szerint eléggé könnyen megvalósítható lenne és érdeklődésre is számot tartana. Azt kérném a VB-től, mivel az anyag határozati javaslatot nem tartalmaz, hozzon olyan határozatot, amely megszabná az anyag levitelének módját az alapszervi titkárokhoz és erősítse meg az 1963-ban hozott intézkedési tervünket, amit a köznevelési bizottság alkotott, s amely eléggé koordinálta üzemekre, KISZ-re, PB-re és az apparátusra is a feladatokat, amik véleményem szerint nagyon időszerűek, s amelyeknek i

Next

/
Thumbnails
Contents