Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1965-01-29
maguk részére sem tisztázták az utat. Az anyagban úgy vetik fel, hogy egyedül a pártszervezet az, aki a jobbra törekszik. Ugyanakkor a határozati javaslat alapján azt lehet megállapítani, hogy az alapszervezet nem látja, mit kell tenni. Ma mar nem lehet megelégedni azzal, hogy ösztönözni kell valamire, hanem meg kell szabni á konrét tennivalókat. Az állam szerepét nem látom ezeknek a kérdéseknek a megoldásánál. A pedagógusoknak be kell tartani azokat a rendelkezéseket, amelyeket államilag hoztak. Asztalos elvtárs: Az anyagot jónak tartom, jde nem túl sok pozitívumot tükröz. Az anyag leirja, hogy a jó munkát végző, aktiv kommunisták magasabb beosztásba kerültek és az újak nem tudják őket pótolni. Ez azt mutatja, hogy nem történt időben gondoskodás az utánpótlásról. Ha ezek az aktiv kommunisták 19% óta egy sor problémát nem tudtak megoldani, akkor kétséges, hogy erre az alacsonyabb képzettségűek hogyan lesznek képesek. Az üzemekben folyik a szocialista embertípus nevelése. Ezekhez a vezetőket az iskolák adják. Amikor a technikusok kikerülnek az életbe, bizonyos fokig vezető beosztást igényelnek és erre joguk is van. kppenezért határozottabb intézkedéseket kellene tenni a középiskolákban a nevelés terén, hogy az iskolákból kikerülő fiatalokból valóban méltó vezetők legyenek. Felvetődik az is, hogy a mai pedagógusok 1/3-a már a felszabadulás után szerzett diplomát. Kérdés, hogy ezeknek milyen a hatása a pedagógusok között, vagy ők kerülnek-e a régiek hatása alá. Somló elvtársnak a pedagógusok fizetésével kapcsolatos álláspontját veszélyesnek tartom. A múlttal szegiben a vasutasoknak is volna problémájuk és nem szabad ezt a kérdést ilyen vonatkozásban összehasonlítani. A PB-nek nagyobb segítséget keli adni a középiskolás pártszervezeteknek, mert a más területre elment kommunistákat is ecetenként viszsza kellene hivni, hogy segítsenek a problémák megoldásában. Horváth Géza elvtárs: A jelentés valóban őszintén és nyiltan tárja fel a kérdéseket, de vannak pozitív dolgok is, amelyekkel az anyag nem foglalkozik. Véleményem szerint is helyes, ha résztvesznek a tárgyalásainkon azok, akik hatékony intézkedéseket tudnak tenni a felmerülő problémák megoldása érdekében. Az államnak és ezen belül a tanácsnak nagyon komoly szerepe van a középiskolák vonatkozásában. A gimnáziumok a tanács felügyelete alá tartoznak. Itt azért kevesebb probléma van, mint a technikumokban, de ugyanakkor itt is különböző helytelen szemléletek vannak. A szakközépiskola vonatkozásában már tisztázott kérdés, hogy továbbra is fennmaradnak az iparitanuló iskolák. Az illetékes minisztériummal tisztázott, hogy a szakközépiskolát végzett fiatalok elhelyezése biztosítva lesz. Ez vonatkozik a kerületben lévő hiradastechnikai, de az egészségügyi szakközépiskolára is. Hibát követett el a tanács, ha ezt nem magyarázta el megfelelően az iskolákban. A kerület pedagógusai megfelelően készülnek és készítik fel a tanulókat a 20. évforduló megünneplésére. Nagyon pozitívan értékelhető^ hogy a különböző iskolákban feldolgozzák a kerület munkásmozgalmi múltját, Zugló történelmi fejlődését. Ezt a kerületi pedagógusok irányítják. i