Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1964-09-25
- 9 -Bíró elvtárs: 1960. óta kb. 80 '/-os a változás, ez a 60 % pedig a jelenlegi vezetőségekhez van viszonyítva. ■Zita: Virág elvtárs: A KISZ VB-ben mindig volt egy középiskolás tanár eddig. Ázzál, hogy van egy pedagógus, aki egy 100 fős kollégium tanára, nem hiszem, hogy megfelelő lenne és a középiskolás ifjúság körében lévő minden mozgalmi problémát tudna ott képviselni. Véleményem szerint a következő választásokig feltétlenül meg kellene ezt a helyzetet oldani, ha ezt most már nem is lehet. Vannak nagyszerű fiatal emberek a középiskolás pedagógusok között, akiket be lehetne szervezni és nagy segítséget tudnának adni, azt hiszem. Roll elvtárs: Véleményem szerint ha kell rajta változtatni, akkor most lehetne még, s én mindjárt javasolnék pl. Újvári elvtárs helyett mást behozni. A Főv. Busz ugyanis sem párt, sem KISZ szervezetileg nem tartozik hozzánk. Újvári elvtárs nagyon jól dolgozott, de kerületi ismeretei most már csökkenni fognak,ezért helyette egy pedagógust lehetne mindjárt ide javasolni. Sőt, segítsük - javasolom - a KISZ Bizottságot abban, hogy olyan fiatal pedagógus kerüljön be a KISZ VB-be, aki arra megfelelő. Bíró elvtárs: Az elmúlt időszEkban, ahogy említette Virág elvtárs, valóban mindig volt középiskolás tanár, de meg kell mondani, hogy nem a legjobb véleményünk van róluk. Az egyik ilyen, a másik olyan indokkal maradt ki. Folytattunk már ezzel kapcsolatos beszélgetéseket a KISZ segítő, ill. tanácsadó tanárokkal, voltak javaslatok, de egyrészt nem tartottuk megfelelőnek, másrészt nem vállalták. Azért vettük bele az Elek elvtársat, mert megfelelőnek tartjuk és vállalja. Azért szerintünk nem fog kiesni a kezünkből a középiskolás KISZ szervezetek tevékenysége, mert Szikura elvtársnő, a KISZ apparátus tagja, aki ezzel a kérdéssel állandóan foglalkozik. Két év múlva lesz újra választás, s ebben a vonatkozásban már tudunk felszínre hozni uj javaslatokat. Újvári elvtársat illetően, ahogy átkerült a VII.kerülethez, ott nem tartanak munkájára igényt, ezért ő fordult kéréssel hozzánk, hogy itt a kerületi KISZ VB munkájában vehessen részt. Várhegyi elvtársnő: Úgy érzem, hogy valahogy egyoldalú az az érvelés, amit B'iró "elvtárs mopd. Ha megnézzük, hogy a középiskolások irányítása hogy van képviselve, akkor ez összesen két tanárt jelent, az egyik Bejczi elvtársnő, aki KISZ funkcionárius és hivatalból van ott, a másik Elek elvtárs, maga sem tanár, hanem kollégiumi igazgató. Lényegében olyan ember nincs, aki a középiskolával közvetlenül kapcsolatban lenne. Véleményem szerint feltétlenül egy embernek, aki a középiskolával munkakapcsolatot tart, ismeri az ottani problémákat, a KISZ VB-ben szerepe, helye volna. Biró elvtárs: Elfogadom az észrevételt és véleményt, de sajnos, nem találtunk olyan személyt, akit megfelelőnek tartottunk volna és el is vállalta volna a KISZ VB tagságot. De amennyiben Várhegyi elvtársnő és Virág elvtárs tudnak megfelelő pedagógust javasolni és el is vállalja, akkor mi az Újvári elvtárs helyett bevennénk a VB-be. Ebben kérnék én segítséget.