Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1964-09-25
Ellnek a költségvetésnek az a célja, amit Somló elvtárs is mondott, hogy ne legyen a pártszervezet lekötelezettje az igazgatónak. Az elvtársak mondták, hogy nem reális ez a költségvetés, mert egyéb költségek is felmerülnek, ezért javasolom, hogy a gazdasági osztály mérje fel, hogy milyen költségek merülnek még fel. De véleményünk szerint nem a működési költséggel van probléma, hanem a jutalmazással, mert ilyehkor mennek az igazgatóhoz a pártszervezetek. A körzeti pártszervezeteknél is meg kell nézni, bár az eddigi összeg a gyakorlatban eddig megfelelt, s úgy tudom, szabadon gazdálkodnak az elvtársak, arra használják fel,amire szükségesnek tartják. Szedetném kérni még, hogy a 5 pártszervezettel, amelynek nincs költségvetése, Forntran elvtárs pótlólag készítessen költségvetést. A régi párttagok segélyezését illetően: erre nincs lehetőség, hogy emeljük, bizonyos keretszám van a Bp-i PB részére, és azt osztotta fel a kerületek között. Azonban ez nem zárja ki, hogy ezen felül, indokolt esetben ne forduljon a pártbizottság a Bp-i felé, s a tartalékolt keretből még ezen felül kaphat összeget. Holl elvtárs: ki nagyon következetesek akarunk lenni a költségvetés betartásában, ugyanakkor nem vesszük figyelembe, hogy az üzemekben úgy jelentkezik, hogy a szakszervezet az aktíváit jutalmazza, és a pártszervezet és a szakszervezet kerete között óriási különbség van. S ebben én egy kicsit a pártmunka lebecsülését is látom. És én nem tapasztaltam olyat, hogy a pártszervezet és ás a gazdasági vezetés kapcsolatában problémák jelentkeznének, ha az igazgatói alapból kérnek a pártszervezet részéről történő jutalmazásra. A jutalmazásnál véleményem szerint joggal vetődik fel az, hogy hol a pártmunka megbecsülése,mert a pártaktivisták is dolgoznak annyit, mint a szakszervezeti aktivisták. Ez bizonyos mértékig kényszeríti a pártszervezeteket arra, hogy a gazdasági vezetéshez forduljon kiegészítésért, s a legtöbb esetben nem is a pártszervezet kéri, hanem maga az igazgató ajánl fel bizonyos összeget jutalmazásra. Ezért szerintem nem szabad elmarasztalni és ha ezt megtiltjuk az igazgatóknak, nem biztos,hogy helyesen visszük az ügyet. Az helyes, hogy a pártszervezettel üljünk le és anagfa beszéljük meg, de hogy levelet Írjunk az igazgatónak, nem tartom helyesnek. Nérnet h e1vtárs: Nem egészen értek egyet Holl elvtárs szemléleté val, hozzászólásával. Meg fogjuk nézni, hogy egy évben a szakszervezet mennyi jutalmat ad, amellett, hogy úgy tudom, hogy a szakszervezet a párttagoknak is ad jutalmat. Amellett, hogy nem tennék egyenlőség! jelet; a pártmunka és a szakszervezeti munka között. Az általános tapasztalat az,hogy legtöbbször a reprezentációs költséget lépik túl, nem minden esetben a jutalmakat, és az ágit.prop. célra előirányzott összeget nem költik el, vagy csak kis részét. Ezt egyébként lehet felfelé jelezni, de van a KB-nak ilyen határozata, hogy ezt nem lehet emelni, tehát külön jutalmazási keretet nem lehet adni. Devecsei elvtárs: Az üzemiünkben nyíltan megmondják, hogy szívesebben végeznek.a szakszervezetben pártmunkát, mint a pártszervezetben, mert több jutáimét, ajándékot adnak részükre. Kb. 100 elvtársat jutalmaztunk meg, - 14-7 fős a létszámunk, - a pártoktatásban részt vevőket jutalmaztuk meg, ezek között pártönkivüliek is voltak. Nem mondom, hogy a pártszervezet többet adjon, de akkor a szakszervezetnél is mérsékelni kellene.