Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1964-08-14
- 13 -v** Tehát itt rendkívül nagy tartalékkal rendelkezünk. A feladatokat illetően: én azt javasolnám, hogy olyan irányban kellene egy kicsit átalakítani, hogy azon túl, hogy kicsit’ tájékoztató jellege, célja is van az anyagnak, ilyen előremutató, konkrét segítséget adó útmutatás is kellene bele. Tehát, hogy azokat az akadályozó tényezőket, amiket felvetünk, hogyan lehetne feloldani, elhárítani. Azt is úgy javasolnám, hogy bontsuk fel, egyrészt amit saját hatáskörükben a vállalatnak meg lehet csinálni, részben kerületi, részben vállalati pártszervezetek szempontjából, és ha úgy látják, hogy van olyan, amit a felsőbb szervek oldhatnak meg, azt külön csokorba kellene foglalni, hogy ebben pedig kérjük a felsőbb pártszervek, vagy a minisztériumok segítését. Ami a pártszervezetek munkáját illeti, a műszaki bizottság is jobban keresse a jobbat, hogy tudjunk további útmutatást adni a pártszervezetek számára, hogy az ismert célkitűzéseket hogyan lehetne mozgalmi eszközökkel elősegíteni. Ezeket kellene keresni, kutatni és ehhez segítséget adni. Az 1964.-es tervteljesitést illetően, azért kérdeztem, hogy az ezévi feladatokat, ha lehet maradéktalanul teljesítsék, s ha van egy-két vállalat, ahol lemaradás van, vagy várható, azt látni kell, hogy a megZelőzéssel ezeket a vállalatokat tudjuk segíteni. Azért ez érdemes lenne belevenni, - és nézzük meg külön, hogy mit lehet tenni, hogy teljesítsék a tervüket. Talán még egy dolgot; hogy nem helyes a minisztérium részéről, hogy a prototípus# eladását megtiltja. Véleményem szerint helyes és éppen az elmúlt évek tapasztalata serkentette a minisztériumot, hogy ezt a rendeletet kiadja. Mert az ilyen kiforratlan prototípusok eladásával nemcsak anyagi, hanem erkölcsi károkat is szenvedtünk. Végül: véleményem szerint az egész javaslati részt ki kellene egészíteni és alkalmassá tenni arra, hogy a vállalati pártszervezeteknek segítséget nyújtson. Devecsei elvtárs: Egy problémát szeretnék felvetni, ami véleményem szerint szintén gátolja a gyártmány és gyártásfejlesztést, hogy nagyon sok profilja van a vállalatoknak és az egészet aegyütt nem lehet fejleszteni. Ki kellene emelni a legfontosabbakat és arra ráállni. Ugyanilyen akadály még az üzemeknél a kategorizálás is. A 2-3-as kategóriáknál nem lehet változtatásokat eszközölni a gyártás tekintetében és nem tudnak uj gyártás- és gyártmányfejlesztéseket olyan mértékben kialakítani, amennyire az szükséges lenne. A másik dolog, hogy a munkaintenzitás fokozásáról sem lehet véleményem szerint olyan könnyen lemondani. A dolgozók munkaidő kihasználását vizsgálva látjuk, hogy ezt igen is lehet fokozni és egyik legfontosabb feladat pillanatnyilag ennek kihasználása. A betervezett munkaidőt nagyon kevés vállalat éri el, amely sokmindenből adódhat, de ezeket az okokat is kellene kutatni és menetközben megfelelően változtatni. Vállalatunknál a gyártmányfejlesztés jelenleg kielégítő, de a gyártásfejlesztés nem. A műszakiak és a gazdasági irányítók között.a kapcsolat nem megfelelő. Feladatuk'eltérő sok esetben. Á gazdasági vezetőnek a fő feladata a terv teljesítése, ha emellett kell még feladatot végrehajtania, azzal nem törődik, mert attól még fizetik a prémiumot, ha nem is teljesíti. Olyan kapcsolatot kellene találni, hogy az adott technológiai osztályéval az illető gazdasági vezetőnek azonos fela-. datot kellene meghatározni, persze, más jogkörrel, az adott területen belül.