Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1964-04-11
11 kevésbé beszélünk, hogy a magyar turisták milyen piszok módon viselkednek ott. A vallásos világnézetről még annyit, hogy kevés a tudományos felvilágosító munka, és hozzáteszik, hogy nem tudják az igényt kielégíteni. Lehet, hogy Zuglóban igy van, de nekem az a véleményem, hogy kevés a lenini elveket betartó ateista propaganda. '.z az elmúlt egy-két évben visszacsúszott talán a kelleténél Jobban. Úgy érzem, hogy most egy kicsit leálltunk ezzel és inkább a propagandisták képzésére álltunk rá. Kell a Jó propagandista/ de lemondani az ideológiai harcról a vallással szemben, nem lehet. A szocialista erkölcsről: én nem mondom, hogy az idősebbeknél, vagy a fiataloknál Jelentkezik ez a burzsoá kispolgári erkölcs, azt hiszem, sajátos módon mind a kettőnél is. Az idősebbek egyrészt hoztak magukkal ilyeneket, a fiataloknál más Jellegű módon Jelentkezik ennek a kispolgári etikának, életérzésnek, életszemléletnek, életfelfogásnak a dolga. Számomra inkább az a probléma, hogy csökkenő, vagy erősödő tendenciába^ vagyunk-e, mert az utóbbi évben mintha egy erősödő tendenciával állnánk szemben, miközben valljuk - és Máté György elvtárs kifejtette a mai újságban, hogy ez a frizsider-szocializmus csak egyes, egyszerűbb emberek kitalálása, én is vallom, hogy bár lenne minden dolgozónak frizsidere és mellette autó esetleg, nagyon Jó dolog lenne. De, hogy az utóbbi időben tömegessé vált a pénzhajhászás és gyakran nem megengedhető eszközökkel történik; és az autó vált az életcéllá. És az autó, mint életcél, sok tekintetben magával hozza, hogy emberek színházba, moziba nem Járnak, mert bizonyos rétegeknél az autó a sikk, - és ez a réteg bővül, én ebben látom a problémát. Ezzel érdemes foglalkozni és a magunk módján ezzel szembeszállni. Aki már teheti és a munkájával Járó keresete olyan, hogy vehet autót, vegyen, de ha azzal Jár, hogy minden áron pénzhet Jutni és úgy venni autót, ez már elitélendő. Végül, a 3-ik oldalon a vezetés munkájában mutatkozó fogyatékosságokról van szó. Saeretném itt újból kifejteni, hogy a fő probléma az ideológiai munka területén nem az a.b. pontban megfogalmazott kérdés, - az is, - de nem az elsősorban. A fő probléma az, hogy nem a tartalmával foglalkozik. Hogy emögött mi minden van, hogy tudnak-e a tartalmával foglalkozni a partvezetőségek, ez más kérdés, de a fő probléma, hogy nem azt nézzük, hogy mit adunk, milyen hatással. E ha ez a fő kérdés, akkor nézhetjük ennek folyamatosságát, vagy nem folyamatosságát; hogy koordinált-e a tömegszervezetekkel, vagy nem; vagy milyen rétegekre terjed ki. De a fő mégis az, hogy mit adunk és milyen hatással. Erre kellene rádöbbenteni a pártszervezeteket. .e csak azt nézzék, hogy hányán vannak a szemináriumokon, hanem, hogy az előadó mit mond és abból mit értettek meg a hallgatók. Ha ezt elérnénk, állítom, hogy az eszmei ofí’enziva problémája is másként állna. Végül még a kulturálódás kérdéséhez, amit mi értünk a Jelentés szerint kulturális munkának és az ideológiai munka, hogy a fejekben egy. Ott már nem lehet kettéválasztani a dolgokat, ott egy hatásban Jelentkezik. £ ennek a vizsgálata véleményem szerint rendkívül alaposságot igé yel és ahhoz, hogy mi" Jól tudjunk feladatokat megjelölni, differenciáltan hozni, feltétlenül szükséges, hogy erre Jobban felkészítsük magunkat és a pártsz rvezeteket is.