Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-02-15
342 sz.- 7 -séges nevelési környezet kialakítását* A napközi otthonok körüli problémák némelyike innen is eredhet. Javaslat naoghatározott számú napközi csoportonként agy váltós nevelő b^állitása. A tanulószobai munka ellátása sem számit bele a kötelező óraszámba, Ez iskolánként 18 - 36 - 54 óra. A szőlős tan. .rok korrepetálása non mindig * bizt osított,’ pedig a középiskolákban, a tanulószoba jó működésének szinte az a legfontosabb feltétele. 5 * A tanulószobai és napközi otthoni munka jó ellátásának szüksé ességét, mivel ennek szolgáltatásait főként a munkások és alkalmazottak gyerme-J kei veszik igénybe, nem kívánjuk hangoztatni, ■ Mivel ennek elvégzése legtöbb a "kötelező” jelleg az egyénre no velőtestület egészére, igy sokszor kos pedagógus latja el ezeket a feladatoka fizetését kiegészítendő vallatja el. esetben "kötelező” túlmunkához kötött, de a vonatkozik, -hanem az iskolára, a nee előfordul, hogy nem a megfelelő sza, hanem az a pedagógus, aki l-Ugyanis az említett rendelkezések szerint raszánba bős zárai tható feladatok ellátását ezen túl nem is köteles a pedagógus az isi pedagógustól a kötelező ó: negköve telni, sőt a . lehet csak ólában tartózkodni Szólni kell arról is, hogy az 1959-ben'kiadott MM utasítás, majd az azt megerősít ő 1960-ban elrendelt Szervezési okirat az.'általános isit ólakban /ugyan igy van a középiskoláknál is/ csak az alapfeladatokra /oktatási feladatok / engedélyez iskolánként nevelőt, bben az okiratban lefektetett elvek ma már nem felelnek meg az iskolában kialakult helyzetnek, akadályozzák az oktatási reformban elénk tűzött feladatok megoldását, mert a pedagógusoktól egyrészt tartalmi munkájuk elvégzésében is többet követelünk, másrészt túlórák ellátására is kötelezzük őket a folyamatos munka' érdekében,. A napközi otthonok munkájával ellentétes helyzetet•mutat az ált. iskola alsó tngQzótában jelentkező osztály tani tói feladat. Az ott tanitó nevelők'hé ti kötelező óraszáma több, mint ahahy órában tanítják tanítványaikat. Az igy mutatkozó el nem látott kötelező órában.különféle /legtöbbször nem a saját • ősz4-—1-'u - --------1-1— látására osztják be őket. Pedig nevelési feladat, amely ezzel a megoldható volna. feladatok ztályukba járó gyerekkel végzett munkára/ elitt az alsótagoz tón is bőven akadna oly mutatkozó órafelesléggé1 nagyszerűen » 'a heti többié tórák átlaga 445. Ez 20 Kerületünk általános iskolaiban pedagógus kötelező óraszáma. E ’ ■ •' • ...... . _ ..... . ■ . . hhoz járul még a pedagógusok betegsége esetén ellátott helyettesitések-Ből származó túlórák száma, ha non tud helyettest küldeni az oktatási osztály. Általános iskoláinkban 1962. novemberében 54 beteghelyettes