Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-11-21
S az üzemek hozzáállása is nehezítheti itt a munkát. A JO éven aluliak sem mindig kapják meg az üzemtől a segítséget ahhoz, hogy idejöhessenek. Néhány hónappal ezelőtt már volt szó arról, ogy a dolgozók iskolájába uj réteg kapcsolódik fe, akik nem nappali tagozaton, hanem este végzik el a középiskolai tanulmányaikat. Hozzáteszem, hogy a köznevelési bizottság látja, hogy nem jó a struktúrája a felnőtt-oktatásnak. Abban egyébként tudnánk segíteni, hogy a Danuviában szakközépiskola jöjjön létre, s ez megkönnyitené a helyzetet. Amit B. Kiss elvtársnő kérdezett, ez egy másik 7B anyaggal kapcsolatban került ide be. Virág elvtárs; Amikor a pártoktatásról volt szó, akkor merült Tel, hogy mi lenne, ha a pártoktatás keretében kerülne gondozásra egy-egy politikai témájú előadás. Az üzem iskolába járó dolgozóinak speciális módon megvitatnák a problémáit. A végleges és kialakult formát nem látjuk, de érezzük a szükségességét, hogy ezen feltétlenül segiteni kell. Annyira szoritja a tananyag az esti tagozat tanárait, hogyi tudjuk teljes mértékben biztosítani a politikai oktatást. ner* V i t a : Várhegyi elvtársnő; A 6-ik oldal c. pontnál beszél az anyag az esti tagozatú szakközépiskoláról. Azt fontos kérdésnek tartanám, hogy előre készüljünk fel azokefcra a feladatokra, amik a szakközépiskola általános elterjesztésének kérdésében lesz. Ugyanis most csak egy szakközépiskola létrehozását tiiztük ki célul és már látjuk, hogy ennél az egy iskolának a megvalósításánál is milyen problémákat kell leküzdeni. Fontosnak tartanám azt is, hogy esti szakközépiskola létrehozását is szorgalmazzuk addig, amig további szakközépiskolákat tudunk a kerületben megnyitni. EJjhez az üzemek segítségei? kell feltétlenül. Nagyok örülök, hogy Ciák elvtárs azt mondta, hogy lehet náluk a Danuviában szakközépiskolát létrehozni, - de a többi üzemnél is ez kellene. Azt szeretném még ©megemlíteni, hogy az esti iskolák közül lényegesnek tartanám súllyal a szakközépiskolák helyzetével foglalkozni. Takács elvtárs; Én is a szakközépiskola pártján vagyok. Hendkivül megnőtt a különböző esti iskolára járók száma, s ez ma már nagy t' rhet ró az üzemre, éppen ezért az iskolára való jelentkező aláírásakor egyre jobban tekintetbe vesszük, hogy a szakmai munka jóhoz szükségesebb iskolára jelentkezzen az illető. Bár nem gátoljuk, de a fenti okok miatt nem is támogatjuk a gimnáziumba való beiratkozásokat, mert ez szakmailag vajmi keveset ad. A másik dolog a politikai képzés az állami oktatás ideje alatt. ,ln is jártam technikumba és saját tapasztalatból tudom, hogy a technikumon kivül még pártoktatásban is részt vegyen, nem lehet megoldani. Azt meg lehet csinálni, hogy más tantárgy keretében adunk politikai tárgyát, amiből ugyancsak kell vizsgázni. Hz azért is jó'lefbne, mert rendkívül sok pártfunkdonárius jár állami iskolába és jó lenne valami folyamatot biztosítani a politikai képzésben is. A 3-ik ilyen dolog az üzemi osztályok létrehozásának problémája. Nékem az a véleményem, hogy az üzemi segítés megszervezése, a tanulás rendszeres ellenőrzése szempontjából legjobb, ha az üzemben benn van az iskola. Ennek akadálya a helyiség hiánya. Kísérleteztünk, próbálkoztunk már ezekkel a dolgokkal. Általános iskolát lehetne is, de a kihelyezett másféle iskolának a beindítása eleve lehetetlen helyiség hiányában.