Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-10-25
De ugyanez a helyzet a Patyolatnál, a sok mosógép vásárlás ellenére sem tudja a Patyolat kieglégiteni az igényeket. Talán egyedül csak a fodrászattal vagyunk megfelelően ellátva, a többinél mindenütt hiány van. A Főv. Tanács éppen ezért nagyon komoly súllyal foglalkozott ezekkel a kérdésekkel és a jövedelem bizonyos átvitelével a külső területeket szolgáltató üzletházakat—á fognak épiteni. Az Erzsébet királyné útra terveznek egy ilyen szolgáltató üzletházat. Úgy néz ki, hogy a jövő évben meg fogják kezdeni ennek felépítését. A mozgalmi oldalról van-e elképzelésünk? Arra van elképzelésünk, hogy a KISZÖV-ökkel ilyen vonatkozásban fel kell venni a kapcsolatot, mert mást mi nem tudunk itt tenni. ágyrészt az elhelyezésüket kell segiteni, másrészt a felettes szerveikkel elintézni, hogy központi helyiségeket és kulturhe ’ly is égeket biztosítson számukra. Mi szeretnénk, hogy egynéhány szövetkezet összevonásával, akik itt maradnak a kerületben, azok jobb körülmények között legyenek, összevonásról csak a fodrászoknál tudok, akik a VTI. kerülettel lesznek összevonva, s a helyiségüket a tömegszervezetek részére akarjuk biztosítani. Hogy mennyire foglalkozunk a helyiipari kérdésekkel? Hatósági kérdésekben, tervtárgyalásokon veszünk részt, amelyeken elmondjuk a Tanács határozatait és kérjük figyelembe venni, de konkrét irányítás Szempontjából a felettes szerveikhez és a Főv.Tanács ipari osztályához tartoznak a vállalatok és a szövetkezeti ipar is. A szolgáltató igényt illetően: a fodrászat kivételével mind jelentkezik problémaként, ami nagyon súlyos, a háztartási kisgépek javítása, a Patyolat és a ruhaneműjavítások kérdése. A szolgáltató tevékenység jelenleg miért nem kielégítő? Egyrészt az elhelyezésük nem megfelelő, a berendezéseik, másrészt az eltelitettság, s főleg az, hogy nincs megfelelő szolgáltató egység, amit adnak, azt kell elfogadni a lakosságnak. Véleményem szerint akkor* lesz jó a színvonala a szolgáltató tevékenységnek, amikor megfelelő hálózattal tudjuk ellátni a területet és amikor bizonyos mértékig érdekelve lesznek abban, hogy megfelelő színvonalon adják ki az illető dolgokat. Ide tartozik az ár kérdése is, amely január 1-től egységesítve lesz, mert ami most van az egy káosz és lehetőséget ad a színvonal különbözőségére is. A 5 éves terv, amit a Főv. Tanács kidolgozott, enyhíteni fogja ezeket a problémákat. A Főv. Tanács erről szóló értékelése nagyon önkritikusan elmondja azt, hogy mi elég későn ébredtünk fel, hogy foglalkozzunk a lakosságot érintő szolgáltatások kérdésével és alaposan le vagyunk maradva egész budapesti szinten, s az elkövetkező években nagyobb súllyal, nagyobb gonddal kell a lakosságot érintő szolgáltatásokkal foglalkozni. Nagy Gyula elvtárs: Schumeth elvtárs vetette fel, hogy ez a 60-80 % mennyire reális? Ha ezek a vállalatok az idei tervüket teljesitik ésJarra ráteszünk bizonyos %-ot, akkor ez reális. Nem a tervhez viszonyítva van ez, hanem az ebben az évben a lakosság felé végzett munkának, tehát a 11 %—nak a 60-80 ról van szó, ami pluszként jönne hozzá. Új szolgáltatásként felvetődik a személygépkocsik, a háztartási kisgépek javitása. A fejlesztésnél a kerület ellátatlan részein lévő egységek bővitése szükséges, amelyek nem tudják ellátni a területet. Gondolunk arra, hogy a meglévő Patyolat-fiókjaink korszerűtlenek. S ez kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy mi az, ami a lakosság hangulatán javit, vagy ront. Az egyik a Patyolat, ahol a nagy igényt nem tudják kielégíteni. Ki fogunk menni a területre az adott körzettel együtt megnézni a területet, mert ugyanakkor vannak vendéglátóipari egysegek, stb. amik nincsenek kihasználva.