Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-10-11

MSZMP. XIV.kerületi B i z o t t s á (■' a B/XIV/1/178. Készült; 20 pl-ban. Gépelte: Gyertyánosné St.sz. 642. A. munkavédelem helyzete az Aluminiufflgy.árban A munkavédelem helyzetének vizsgálatánál abból kell kiindulni, hojsy üzemünkön belül 5 évvel ezelőtt éves .szinten 85-90 baleset történt, 10-12 csonkulásos baleset fordult elő a sajtoló’ és húzógépeken. A vál­lalat pártvezetése fokozott gonddal és figyelemmel kezdett foglalkoz­ni a megelőzés biztonságosabbá tételével. Az eltelt 5 év azt bizonylt­ja, hogy a védőfelszerelések elkészítése és használata nagy javulást hozott. Erre számszerű példa, hogy 1962-ben 60-ra•csökkent a balese­tek száma. Csonkulásos baleset egész évben 2 volt. Ma már elmondhat­juk, hogy a balosa óók többsége ujjvágásból és zuzódásból származik. Ebben az évben a vállalat hibájából egy esetben történt baleset, u­­gyanis a gép váratlanul meghibásodott és ismételt, ezáltal a dolgozó­nak két ujját megnyomta,a gép. A többi 35 a dolgozók hibájából tör­tént, a felsorolt okokból. Annak ellenére, hogy a párt és tömegszervezetek folyamatos felvilágo­­sitó munkát végeznek, még sok a tennivaló a dolgozók magatartásának megváltoztatása érdekében. Előfordult ebben az évben is, hogy a dol­gozó a biztonsági intézkedést' nem tartotta be, /'autómatázott/ könnyel­műsége miatt négy ujját vágta le a.gép. Az elmúlt időszakban, de még most is előfordul, hogy a dolgozók munkával való ellátása akadozik,a szerszámok nem mindig felelnek meg a folyamatos gyártás feltételeinek, ami idegessé teszi a dolgozót és ez növeli a baleseti veszélyt. x^A főfeladat most az, hogy a pártszervezet segitse elő' a szakszerveze­­'ti és a többi tömogszervezeti aktívákon keresztül a meggyőző, felvi­lágosító munka tartalmának növelését, hogy eredményesen lehessen hat­ni a dolgozók és a vállalatvezetés felé a rendelkezések még követke­zetesebb alkalmazása érdekében. A vállalatvezetésnek minden szinten biztosítani kell a folyamatos munkaellátottságot és az előírásoknak < megfelelő szerszámokat. Fokozni kell a zárt, biztonságos szerszámok gyártását, amelyek nem adnak lehetőséget a dolgozóknak balesetre s eleve kizárják a szabályok megsértését. A továbbiakban a következők­ről teszünk jelentést: A munkavédelmi és balesetelhárítási eszközök anyagi•fedezetét a be­ruházási, feluji ;ási és az újítási keret biztosítja. A beruházási ke­ret terhére porelszívót, PVC ventillátort, fogas rudemelőt, csigasort, célgépesitést és k zelőládák helyett háromkerekű kocsikat készítettünk a fizikai munka mcgkönhyi-téséro, mintegy 2,5 millió Ft értékben, A felújítási és újítási keretekből: sajtológépekre kétkezes kapcsoló­kat, a régi rendszerű sajtölógépekre reteszelőszerkezeteket készítet­tünk, ami meggátolja a gép ismétlését és ezáltal a baleseteket. Meg­oldottuk a krómozóaühely átszervezését, amely előző helyén baleset­veszélyessé vált épületben volt. A vállalat távlati tervében munkavé-

Next

/
Thumbnails
Contents