Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-05-10

- 19 azért, hogy a mi álláspontunk alapjában véve helyes volt és mégis a feégén mirajtunk csattan az ostor bizonyos mértékben. Még Benkő elvtárs felé annyit, hogy Dombai elvtárs kérdésében nagyon kerülgette a forró kását, próbálta őt menteni. De merem állítani, hogy kevésbé ismeri Csikinét és Zemplényinét, mégis határozottan állítja, hogy nekik menni kell, - de Dombai elvtárs felelőssége kérdésénél ott igen, ott szívbajos volt. Benkő elvtárs: A Dombai elvtárs értékelésében a pozitívumot látom abban, Hogy helyes elgondolásai vannak, még az intézet vezetésére vonatkozóan is. Azt nem tudom elbírálni, hogy ez csak a Főigazgatóság felé mutatkozik-e meg, és az intézet felé nem. Az tény, hogy ezeket a jó határozatokat nem tudta megvalósítani, akár azért, mert határozatlanságból adódik, akár másból. Úgy látom az eddigi beszámoló és a vita alapján, hogy ezeken az alap­vető módszereken nem tudett ő változtatni akkor sem, ha más segí­tő munkaerőket kap. Éppen ezért meg kell vizsgálni, hogy az inté­zet élén maradjon-e, vagy sem; vagy hogy az intézetben maradjon-e, vagy sem. /Gáboi' elvtárs megjegyzi Benkő elvtárs felé, hogy mondja ki hatá­rozottan az igent, vagy a nemet$ menjen-e, vagy maradjon./ Véleményem szerint nem helyes, hogy ő maradjon továbbra is az intézet vezetője, - de ugyanakkor hozzáteszem, hogy mint embert, vagy kutatót, nem szabad elejteni. S azt is hozzátehetem, hogy azért kell igy állást foglalni, mert egy félév, 1 év múlva ugyan­ezek a problémák előfordulnának. A másik dolog, hogy kire lehet az intézetben támaszkodni. Gábor elvtárs úgy fogalmazta meg, hogy mindenkinek van valami igaza, és véleményem szerint mindenkire támaszkodni lehet, akinek igaza van. S ha Dombai elvtárs inarad továbbra is az intézetben, akkor rá is lehet támaszkodni. Az én véleményem nem a kisemberek ellen irányul, hanem, hogy az egyikfajta módszer, hiányosság éppúgy kapja meg a megfelelő elbírálást, mint a másik. Tehát, ha nehéz is a megoldás, az egyszeri"tabula rasa"mellett vagyok, hogy egyszerre intézzük el az összes kérdést. Kérésem az,"hogy minél előbb történjen meg. Kérem a Végrehajtó Bizottsá­got, hogy a^oan is foglaljon állást, hogy ha Dombai nem, akkor ki legyen? En az 1 hónapos határidőt rendkívül rövidnek is tartom, ami nem jelenti azt, hogy ha megfelelő megoldás lesz, akkor axáxk akár két hét alatt is 1 ne oldjuk meg a kérdést. A Sebestyén kérdésnél, abban nem kapott támogatást, hogy ettől tette függővé a tervkészítést, - ez helytelen tette volt, ezért megkapta a Főigazgatóságtól a magáét. Nem volt igaza és főleg nem. volt úgy helyes, ahogy ezt az intézkedést vele szemben foly­taiéval kapcsolatban: az első perctől kezdve az volt a vélemény, hogy mindenképpen vissza kell hoznánk. Ebben nem kellett senki­nek sem harcolni. Az, hogy Dombai elvtársnak kellett addig a munkáját végezni, ez olyan dolog, hogy ő maga vállalta az összes munkákat, hogy inkább nem megy külföldre, de elvégzi a munkát. Dombai elvtárs túl sokat vállajZmagára és mindent egymaga akar megoldani. Hogy az intézet 1953-tól visszafejlődött, ezt azért nem lehet igy elfogadni. Azóta egy jelentős felfutás van. A Főigazgatóság kérdéséről még annyit, hogy kétségtelen, hogy a Főigazgatóságnak van. felelőssége és nem is kicsi, elsősorban az ellenőrző munka elmulasztása. Fülöp elvtárs: Javasolom, hogy a VB feltétlenül vegye bele a döntésébe Szatmári elvtárs megállapitását, hogy ennek az elvi talaja a kispolgári légkör volt és az egész dolognak a kialakí­tásáért feltétlenül felelős Dombai elvtárs. Ezt feltétlenül javasolom belevenni. 2.0

Next

/
Thumbnails
Contents