Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-05-10
20 -Kertész elvtársnő: 1-2 megjegyzésem lenne. Sípos elvtárs megjegyzésére reagálva: éppen Sebestyénnel akarja bizonyítani, hogy Csikiné differenciálni tud. Ssikinénak még ma is az a véleménye', hogy az emberek megbízhatatlanok és hazugok, és mégis támogatta, és elősegítette Sebestyén tagjelöltfelvételét. A Csikiné - Zemplényiné ügyénél is differenciálni kell. Amikor a Csikiné tagja volt a pártvezetőségnek, elszigetelődött a pártvezetőség, erre rá is jöttek. Csikiné leköszönt akkor és akkor kereste meg Zemplényiné társaságát, - és akármilyen fejlett elvtársnő Zemplényiné, mégiscsak eszköz volt a Csikiné kezében. Csikiné azért ragaszkodik ehhez az állásához, mert közel van a munkahelyéhez a lakása és van egy fogadott gyermeke, aki bejár hozzá tanulni. Emberileg meg lehet érteni, de elvi szempontból kifogásolható. j orvai elvtárs azt mondta, hogy mindig a helyes álláspontot képviselik és mégis rajtuk csattan az ostor. Nem ezért csattan rajtuk az ostor, hanem a megalkuvó álláspontért, amit képviseltek. Csak egy pádát ezzel kapcsolatban: Csikinéra azt mondták, hogy nem kellő hozzáértéssel végzi a munkáját, mégis meg akarták jutalmazni. Az ilyen megalkuvó^ harci módszerek miatt nincs tekintélyük. Gábor elvtárs összefoglalja a vitát: Én a vitát úgy ítélem meg, hogy színvonalas és elvi alapokon nyugvó volt. Nekem az a véleményem, hogy a VB nem a személyek felett vitatkozott, hanem az általuk okozott hibát, problémát próbálja kijavítani, annak a célpak az érdekében, hogy a párt politikáját a Geofizikai Intézetben minél eredményesebben tudjuk végrehajtani. S ennek a célnak az érdekében nem lehetünk tekintettel sem jobbra, sem balra, senki személyére, - ha szükséges^- ilyen konzekvenciákat is levonni. Néhány megállapítást azonban le kell szögezni. Az egyik olyan dolog, ami a jelenlegi helyzet megítélését illeti. Jla egyáltalán.igaz, hogy a_Geofiziknj Intézet a követelményektől úgy nemzet közi., mint Jbelso~azémpontból elmarad, - és ha igaz, hogy anarchikus helyzet van ott, ezért a kerületi PB is felelős, de azért legalább ilyen mértékbem-Jia-Jiem nagyobb mértékben a Földtani Foigazgatcsag. Smipártvonatkozásu kérdés volt, azokra nem kívánok reagálni. Probléma ,amíhpr/ria£mnkat el kell marasztalni: bár.l.Játtuk.,.,aaekét a NTbaZau?' nem vittük végig és nem tettünk pontot a végére, azzal hogy"esetiem 'ki "tüdjak javitam.''a;h ipájukat.^ Ezt __a ökerdéét, konkí-étráBETnabbJLs lehetet1 volna' zárni. Az .áí.ap kérdés itt mégis csak. 'a,p.árt~' szövess egT~ politika í a l nekünk ebb^az~intez~e tbSIí'lRe^os£dv?Íai^e.IT megyalósitanl és akárki határozottsággal kell fellépni mindenféle torzítással sbpmbéh.; PbbW áty^ét'ben' nem mondhátornazt, hogy Ggiklné .menhes a fej eless él alól..: En ázom'nem vitatkozom; hogy" dorgálás volt-e helyes, vagy az elmenetele, mert itt ebben a Bp-i pB-nak van határozata. De véleményem szerint feltétlenül az a helyes, ha elmegy onnan, mert ez árt magának és az ugyHek is, lgokon változtatni nem. lehet. _ Nenf^slkihe'sgíeifiplyéveí szemben akax-unk fellépni, elvei ellen és a S'2Wfni.s;...dog ■ zikus módszerei ellen,, bármennyire is igaza van, mégis taszít ja az. embereket, és ma már ott. tart Csikiné, ..hogy magában apárttagságban, de..a pártvezetőségben sem.bízik. Ilyen bizalmat-Ian7Íe^^t...ob^„^oyábbra .is- tartani legalább olyan káros lenne, mint DombaínaS”“átvezetésben való meghagyása. AmlyWnb'^ít'.'illeti, az„a javaslatom, hogy az itt, elhangzottak^alap- , ^anBCg^ldtanrTolZ.azKahóság hozzá..még ..amAoIIele JüTaontést, tárgyalna me'g’“TröTffl5aívaI - véleményem szerint emberségesen és olyan "módon is embéfségéséh, az ügy kivitelet illetően is.