Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-01-18

II, napirend.: Ci'-k elvtórs, Takács és Kikillai elvtársak kérd elvtárs válaszol: éseire Holl Holl elvtárs: A műanyaggal kapcsolatos problémákkal, hogy a Gazd. pól.Bizottság 'iobban foglalkozzon. Éppen azért, mert az általános dolgokon túl akarunk menni, létrehoztuk a Gazd.pol. Bizottságot belül a műanyagokkal foglalkozó i±xz±fcnéigEÍ£kÉ^<ak±x®k bizottságot, amelynek vezetője Vocelka elvtárs. Felmérik, hogy mi a kapa-, cit's műanyagból, hogyan vannak teritve, milyeirmüanyaggépek ki­használási foka, stb. A felmérésen túlvagyunk, most az a feladat áll előttünk, hogy a főmérnököket, főtechnológusokat összehívjuk, hogy a műanyagokkal kapcsolatban milyen problémák adódnak az üzemekben és ezeket a problémákat segitsük megoldani a vállalatok­kal közösen. A hőerőművel kapcsolatban: ennek bázisa a Postajármű lenne, melynek átszervezése is szükséges. Ehhez a különböző tárcáknak a hozzájárulása is szükséges és ezek költségvetése, - úgy, hogy ez már bizonyos stádiumban van. A határozati javaslattal kapcsolatban: azért nem irtunk az igaz­gatók, főmérnökökről, mert arra gondoltunk, hogy csoportos beszél­getésen beszélnénk meg a- műszaki tervek tapasztalatait, az adott vállalat terveinek végrehajtását. A jelentésben szereplő példákat illetően: ezeket a példákat a bizottság állitotta össze és egy-egy zárt műhelyrészről van szó, ahol ezt az improduktív létszámot megtakarították. A gépek jobb kihasználását illetően, hogy itt is általánossában van felvétve. Meg kell mondani, hogy mi -ár egy korábbi anyagban részletesen kifejtettük, hogy vannak gépek, amiket nem használnak ki. Fbben kell előbbre menni és a kiselejtezett gépeket ét kell adni a tanácsi és a szőve kezeli iparnak, mert ott meg 100 éves gépekkel dolgozhak. Ügy próbálunk előbbre menni és megvalósítani a Pártértekezlet határozatát és abban segítjük a vállalatokat és a szövetkezeteket is, hogy ezekhez a gépekhez a szövetkezetek hozzájussanak, illetve a vállalatok ezeket a gépeket le tudják adni. G" bor olvt-' rs: kekem az a véleményem, hogy bá.rmernyire szenvedilye­­séW vitatkozunk is, hogy jó dolog, ha elmondják a véleményüket, - szabad, megvédeni az anyagot, de szabad bírálni is, - Holl elvtárs. Először nézzük ezt az anyagot, ügy néz ki, hogy a műszaki intéz­kedések végrehajtása sinen van, különösebb probléma nincs. Az anyag gyengéje az, hogy nem eléggé mutatja meg a roblénákat, amik gátolják, fékezik az előrehaladást. Azt ajánlja, hogy fokozottabb figyelmet kell kihasználására. Eddig is kimondtuk ezt, de ez és egy lépést előbbre nem mentünk. Szó sincs róla operatívan beleavatkozni, helyettest a KGE-bő| KGM-hez tartozik - beszéljük m’lyen döntéseket, intézkedéseket akarnak hozni? szerint nem sok értelme van a nagy értekezletnek, nem is ne csinálni. Javasolom, vessük el azt a határozati javaslatot ebben a formájában és szakmánként, iparáganként , valamelyik üzemben, ahol jó tapasztalatokat is tudunk éppen szeretni, tart­suk meg az érdekeltek bevonásával; a szakszervezet, a párttifch'r, stb. az értekezletet és mutassunk rá rögtön, melyek ott a prob­lémák, stb. Ott tárgyaljuk le és azok hozzanak határozatot erre, akikre tartozik, hogy mit akarnak csinálni. Ők hozzanak rá hatá-, rozatot. rditani a géppark .ló.nos dolog, - nem kell sztér­tőbb s ege a » x Oj?1 által' kimondtuk mentünk. KV ZJ V DAHV O X kV X Cl j de azt mondjuk: hivjuk Í3e a mini;, mert ezeknek az üzemeknek a......_ reg, hogy ilyen problémák vannak. Ifiért véleményem ezt kelle­­y fi

Next

/
Thumbnails
Contents