Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-01-18
6 -I A másik dolog, hogy nekünk számolni kell azzal, hogy mit jelent a termelőerők jelenlegi szintje. Ebben ilyen tudományos felmérés pillanatnyilag nincs. Ha a jelenlegi szintet ismerem, akkor rögtön tudok olyan értelmű ráhatást gyakorolni, hogy tudományosabbá, elemzőbbé tegyék ezeket a kérdéseket. Ma az üzemekben ezek ég nem tudományosak és nem is elég elemzők. Ez az igazság. Mennyiben lehetne itt komoly segítséget adni? Egyrészt a politikai másrészt a gazdasági téren kellene az irányitó murikét jobban összehangolni. Folyik ez, de nem elég mélyen, a termelés problémáit nem elég mélyen elemzik, rengeteg szakmai vaksággal találkozunk A másik ilyen dolog, ami szintén nagyon foto lenne, hogy szerintem, ma sem értük el, hogy az anyagi érdekeltség a termelő eszközök tudományosabb felhasználása erdeiében hatnának. S akkor mi felállítunk ilyen követelményt, de mivel ösztönözzük? Anyagilag is kellene itt valamit csinálni. A következő dolog'’? azon is kellene gondolkozni, valamilyen formában, hogy itt vannak ezek a tudományos és műszaki eredmények, majdnem den gyárban vannak okos és jó dolgok, más üzemekbe és próbáljuk hasznosítani. hogy előbbre tudjunk őst már végre jutni. Itt van KÉg pl. a saját erőből történő üzetiífe jlesztés, ez azt mutatja, hogy az egyszerű emberek rengeteg tanácsot tudnál, adni. Feltétlenül az a cél kell, hogy vezessen bennünket* hogy ezek megoldáséra adjunk hatékonyabb p.'rtirányitást. Mert ez igy csak óhaj, hogy has n.'ljuk ki fokozottabban a gépparkot, stb. Még egy javaslatom lenne ezekkel a megbeszélésekkel kapcsolatban, /amiket az üzemekben tartanának. ^Készítsenek ezekre a feladatokra konkdprét intézkedési terveket és ezeket tanulmányozza át a mi gazdaságról. '..bizottságunk és adjon hozzá. segítségetJ Ezt egy kicsit a tömegoldalról kell vinni. Ilyen értelemben át kell dolgozni egy kicsit és ilyen értelemben megtartani ezeket a gyűléseket, r-g1---xi Meg egy dolgot szeretnék ajánlani Holl_elvtársnak, érzet növelésénézk a kérdése, is itt mái? a felelősségérzet van olyan hely, ahol ebben a Ami a hőerőművet illeti, azt min- Próbáljuk ezeket átvinni Konkrét dolgok kellenének, megbeszéléseket. ez a felelösség- Ha csak 5 év óta beszélünk ezekről, akkor kérdését kell felvetni, mert 5 év óta kérdésben nem csináltak semmit, hiszem, itt nekünk hatékonyabba intézke- z"'s dóst "■öli tenni. Javasolom,Tóth elvtárs folytasson az illetékese felsőbb szervekkel e szempontból megbeszélést, elsősorban a Budapesti PB-gal, mert itt most Véleményem szerint ezeket a kérdéseket, alaposan beszéljék meg, e j/a mi ipari alosztályunk jg-suk el oda,/ és ami ránk ' felelő intézkedésekkel itt nekünk folytasson szempontból megbeszélést, elsősorban a t már tenni kell valamit. amikor kimennek az elvtársak elemezzék és annak a.tapasztalatait összegez-.[Ami a felsőbb szerveket illeti, azokat juttasés“ az Üzemekre tartozik, azt mindjárt megmeg kell tenni. így tudunk előbbre menni e téren. A VB a napirendet jóváhagyta. ITT, napirend: 1. Személyi javaslatok: Tóth elvtárs: V- thureczki és Kikill cáX g 3- vt'vsakat javasoljuk 3 óves pfctfüiskoWra. , ,r