Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1961-01-27
Nem hiszem, hogy másolnánk a VB munkastílusát, de kétségtelen, hogy sok olyan dolgot vettünk át a VB-től, amit helyesnek tartottunk és ami előbbre vitte a mi munkánkat is. A feladatok kiemelése, az erők koncentrálása egy bizonyos feladatnak az elvégzésére. Nagyon sokat tanultunk a VB-től a KISZ VB ülésekre való felkészülés tekintetében. A KISZ VB munkatervét három hónapja vitatjuk és most alakult ki; és be is fog bizonyosodni a végrehajtás során, hogy ez az átvitatott célkitűzés jobban megvalósítható lesz. Sokat tanultunk a PVB-tól, hogy a VB tekintélyének alapja, hogy mit tud adni. Ez volt az első, amit megtanultunk és leszögeztük, hogy olyan tekintélye lesz a kerületi KISZ VB-nak, amennyit adni tudunk az ifjúságnak. Azután itt voltak a kommunista naggyülések, amelyet alkalmaztunk ifjúsági vonalon is. KISZ nagygyűléseket szerveztünk, nagyon jók voltak, nagyon lelkesitőleg hatottak, kb. 2500 fiatal vett ezeken részt. Említettem, hogy a pártmunka kérdéseként tárgyalják a KISZ munka kérdéseit. Ezt a saját területünkre is alkalmaztuk, hogy az úttörő munkát a KISZ munkájaként tárgyaljuk minden olyan területen persze, ahol azt lehet. Azután rájöttünk, hogy külön-külön is meg kell tárgyalni az úttörő munkát, ahogy a PVB a munka mellett külön-külön a KISZ VB munkáját is félévenként napirendre tűzi. Ami véleményem szerint nagyon pozitív a PVB munkájában, a mindenkori reális helyzete ismerete. Ezt én nagyon fontosnak tartom. Ezt bizonyítja, hogy a hozott határozatok, kezdeményezések helyesek. Ennek alapfeltétele pedig a helyzet kellő, megfelelő ismerete, mert ellenkező esetben túl magas, vagy nagyon alacsony lesz a követelmény és nem viszi előbbre az ügyet. Ez a reális helyzetismeret abból jöhetett létre, hogy egyrészt a VB összetétele, másrészt a tömegekkel való kapcsolata, 5-adrészt, hogy a PVB, a pártapparátus felé a legnagyobb őszinteséggel lehet közeledni. Ez bizonyos fokig összefügg a PVB segitőszándékával, nagyon őszintén tárják fel előttünk a helyzetet. Amin véleményem szei'int lehet javítani: az egyik a megfelelő, jó határozathozatal mellett annak kérdése, hogy hogyan lehet azt végrehajtani. Azokról a kérdésekről beszélek, amelyek ritkán kerülnek a VB elé, itt az irányvonalat határozza meg és a végrehajtás hogyanja elsikkad, illetve háttérbe szorul. A másik a VB tájékozottsága. A vezetés egyik alapvető feltétele, hogy helyi ismereteken túl általános látókörrel rendelkezzünk és ezen a területen véleményem szerint lehet javítani. Nem azt mondom, hogy nem jó, nem megfelelő, de lehetne még javítani. Gábor elvtárs említette a párthatározatok tanulmányozását, ami a VB minden tagjának kötelessége és szélesebb látókörhöz segítene. A másik, amit a VB-nak adni kellene ahhoz, hogy ez a látókör meglegyen: itt volt ez a kínai-história. Én nagy vitába kerültem a KISZ VB egyik tagjával, de pl. a Teléfongyárban is felmerült. Állítottam, hogy ilyen probléma nincs, pedig ez a probléma ténylegesen volt. Azután lehetne itt kisebb dolgokat is kerületi szinten felvetni, mint pl. a Kiegészítő Parancsnokság dolga. Egyik nap odamegyek és teljesen ismeretlen arcokat látok. Ma sem tudom, mii? is történt. Gondolom, azért valamit csak kellett vol-r na mondani. Vagy itt van a huliganizmus kérdése. Elmentem Pomázi elvtárshoz, hogy adjanak felvilágosítást, azt mondták, ők nem adhatnak, csak a felsőbb rendőri hatóságoknak. Amikor egy ilyen munkát szervezünk meg, a szükséges összetevők birtokában kellene lenni feltétlenül, mert különben csak beszélünk és nem tudunk tenni semmit. Véleményem szerint itt lehetne egy kicsit a VB-nak SKgkkraixx javítani.