Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1961-01-27
Meg lehet szabni felülről, hogy hogyan lehet csinálni, de akkor mi inár nem tudjuk olyan alaposan levinni, ahogy szeretnénk. Nálunk minden év elején van a tervek beindítása. Itt vannak a termelési értekezletek és minden év elején titkári tanfolyamokat tartunk és beindítjuk az esztendőt. Úgy gondoltuk, hogy miután igy alakult, kiadjuk, hogy olvassák el először az anyagot,titkári értekezleten visszatérünk rá, Szirmai elvtárs tart egy előadást és ez után a jövő hónapban feldolgozzák taggyűléseken, pártnapokon és különböző réteggyüléseken. Miután nem minden titkárnak olyan a képessége, hogy ebből jó előadást tudjon készíteni, ezért azt vezettük be, hogy 5-6 ilyen nagy kommunista értekezletet tartunk és utánna a taggyűléseken megvitatják. Mi ezt, úgy éreztük, hogy helyes is. mert tömörebben meg tudják kapni, nagyobb vitákra ad lehetőséget és a gyakorlat is azt mutatja, hogy ezek után nagy lendületet vesz a munka. Most tájékozódtam, hogy a Budapestiben az elvtársak nem értenek ezzel egyet, hogy ezt a módszert vigyük. Ilyen tekintetben feltétlenül ajánlanám mé^ átgondolni, mert nem biztos, hogy eléri a célját, mi szeretnénk ezt jó alaposan, nem kampányszerűen vinni. Ami a párthatározatok segítését illeti, ilyen tekintetben nekem személy szerint vannak problémáim. Arról van szó, hogy kerületünkben van 50 tervköteles üzem, amellett ezek ilyen exportüzemek, általában a fő mutatókat ismerem, de nincs tudomásunk arról, hogy egy-egy vállalatnál milyen a profil, az-e a helyes, amit csinálnak, vagy esetleg más. Szukarnó elnök kérte, hogy ezt a hangerősitő berendezést csináljuk meg. Jó, de itt van a glavgáz, amit a Telefongyár fog csinálni. Nem arról van szó, hogy olyat akarok tudni, ami nem tartozik rám, de azt szeretném tudni, hogy hogyan, milyen emberekkel, mikor akarjuk csinálni. A Telefongyárnak jelenleg 3 terve van és azt mondják: majd valamelyik elfogadják. De mi is tájékozatlanok vagyunk, s igy egyszerűen képtelenek vagyunk irányítani, s ez összefügg a VB munkájával is annyiban, hogy tényleg helyesen dolgozzunk és tényleg azt termelnek-e az üzemeink, amit kell. Ezt már nagyon nehezen tudjuk kézben tartani. Ami a kezdeményezéseket illeti: nekem az a véleményem, hogy ezen a téren lehet előbbre menni. Számos olyan terület van, amivel a jövőt illetően sokkal behatóbban kellene foglalkozni. Itt van pl. a sport. Ezzel, azt hiszem, behatóbban kellene foglalkozni, nagy tömege van, az biztos és egy kicsit, enyhén szólva érződik ebben a fenti MTST szelleme. E tekintetben feltétlenül előbbre kell menni. Látni, hogy nincs kidolgozva a megfelelő pártirányítása, legalábbis, ahogy én azt elképzelem, azon a módon nincs. A másik, hogy azokat a bizonyos szertartásokat, amiket azelőtt a papok végeztek, azok a gyakorlati életben, a mi uj formáinknak megfelelően beinduljanak. A Tanács és a Népfront is csinálja a magáét, de e tekintetben, megszervezésükben nagyon sok nehézség van, s bár politikailag nagyon lényeges, ezen a téren nagyon keveset teszünk. Itt kellene intézményesen nagyobb lépéseket tenni. Kb. ezeket akartam elmondani, azzal, hogy az eddigi munkahelyeim közül itt tanultam munkamódszer és stílus szempontjából a legtöbbet.