Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1961-01-27

6 -Vita: Gábor elvtárs: Amikor tudomásomra jutott, hogy ilyen anyagot tárgyalunk, ahon gondolkoztam, hogy hogyan tudjuk majd itt a saját munkánkat megnéz, mert ez egy kicsit nehéz. Azt hiszem azonban, mégis csak helyes és Schumeth elvtárssal ebben egyet-r éx'tek. Egy-két dologgal az én munkámat illetően kiegészíteném és esetleg néhány szóban a Budapesti Pártbizottság irány ilyenirányú tevékenységére is felhívnám a figyelmet, megragad­va az alkalmat, hogy Gáspár elvtárs is itt van. A tapasztalatokból levonva, ez a VB véleményem szerint a helyén van és tényleg olyan emberekből áll, akik tudnak is állást foglalni egyes kérdésekben. Egyrészt önmagunkkal szemben és lefelé, más szervekkel szemben is igényesek vagyunk. Itt vannak sokszor olyan parázs viták, végül tisztázódnak, de, igényesek vagyunk. De miután a mi munkánk az életben realizáló­dik, tehát az alapszervezetekben, igy erre térnék ki először. A tapasztalat azt mutatja, hogy a termelő üzemekben általában többet és jobban dolgoztunk, mint az egyéb más alapszervezetek­ben, és erre nem árt, ha felhívjuk a figyelmet, mert a kis­­létszámu alapszervezetekkel megközelítőén sem foglalkoztunk annyit, mint a tervkötelezett üzemekkel és a nagyobb intézmé­nyekkel. ügy látszik, helyes lesz, ha a kis létszámú párt­szervezetekkel a jövőt illetően többet foglalkozunk. Egy ilyen gondolat a határozatoknak a jobb tanulmányozása. Az igazság az, hogy Kfctó nem mindannyian tanulmányozzuk eléggé, különösen a felsőbb szervektől érkező határozatokat. Arra gondolok, hogy amikor egy-egy munkát kezdünk, vagy viszünk le, vagy ellenőrzünk, akkor az ide vonatkozó párthatározatokát fel­tétlenül, az eddiginél alaposabban és jobban kell, hogy tanul­mányozzuk, mert valóban úgy van, hogy ez is rapszódikus. Ha azt nézzük, hogy a politikai és a szakmai felkészültsége milyen a Végrehajtó Bizottságnak, akkor azt lehet megáilapítani, hogy itt jól össze van hangolva a VB-n belül. Itt vannak igaz­gatók, van pedagógus, vannak elvtársak, akik a gyakorlati élet­ben szereztek tapasztalatokat és az a bizonyos 5 generáció is jól érvényesül itt. Ezenkívül - két elvtársat kivéve - minden elvtárs képezi magát, tanul. Ami a határozatok ellenőrzését illeti: mi VB ülés előtt ki­mentünk egy-egy üzembe, tapasztalatokat szereztünk, leültünk és megtárgyaltuk velük a problémákat. Ez gyakorlatilag bevált, de meg kell mondani, hogy ilyen irányú VB ülést lehet a jövő­ben is többet csinálni, úgy, hogy kimegyünk a helyszínre. Az is jó módszer, hogy amikor egy-egy VB tag kimegy az üzembe tapasztalatokat szerezni, nem úgy megyünk el, hogy itt voltunk és otthagyjuk őket, hanem rendszerint a pártvezetőséget, vagy a kollektívát tájékoztatjuk, hogy ezt tapasztaltuk és ez a megállapitásunk. Ezen a téren is a jövőben tovább kell menni. A Budapesti Pártbizottság felé: nekem tetszik az a módszer, hogy a Budapesti PB az instruálást csinálja. Nem egy állandó mankót ad, jó az instruálási módszer is, általában megmondják az elveket és módunk van arra, hogy mi kialakítsuk a helyi politikánkat. Ami az utóbbi időben nem tetszett nekem, ez a Moszkvai NyilatkÉeat feldolgozásával kapcsolatos. Mi ismer­jük a saját erőviszonyainkat, a titkárainkat, alapszervezetein­ket és azt, hogy ezt a határozatot hogy lehet a legjobban és a legeredményesebben végrehajtani. ■

Next

/
Thumbnails
Contents