Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1960-06-24
Kiss elvtársnő: Véleményem szerint helyes az a javaslat, hogy a párttitkárokkal és igazgatókkal, valamint a KISZ titkárokkal is megtárgyaljuk ezt. Hasznosnak tartanám, ha a titkári értekesiet felé úgy vinnénk, hogy először vezetőségi ülésen, taggyűlésen beszéljék meg, de feltétlenül annak az üzemrésznek a kollektívájával is,_amelyh© a gyerekek mennek. A további feladat az lenne, hogy népszerűsítsük is azokat a szakmunkásokat, akik sziwel-lélekkel foglalkoznak a gyere kekkel, En nem értek egyet azzal, hogy ne legyenek szakszervezeti tagok a gyerekek, mert helyes, ha az üzemi élettel, a szakszervezet munkájával, életével foglalkoznak. Azzal egyetértek, hogy a patronáló munkát felül kell vizsgálni, azért is, mert 2-5 üzem is patronál egyegy iskolát és a végén mégsincs gazdája. Azt is meg tudnánk csinálni, hogy amikor a pofitechnizaciót visszük a titkárok elé, ezt a patronálást is meg tudjuk vizsgálni addig és ezt is vinnénk a titkárok elé. Azzal egyetértek, hogy ez az uj rendelet csak megnehezíti ezt a munkát, mert a tanárok is arról beszélnek, hogy túl vannak terhelve. Ezért feltétlenül meg kellene felfelé is nézni ezt a rendeletet. Javasolnám még, hogy a Hazafias Népfrontot és a Nőbizottságot is kérjük fel, hogy vegyenek részt az anyag Jó vitájának a megszervezésében. Mezei elvtárs: Jó dolog, hogy kezdeményezték a műhelyek épitését, f eIsz e re1és ét 7 Azt kérném a VB-től, hogy 2 iskolában, ahol társadalmi munkában elkészült a műhely, segítenék ezek ünnepélyes átadását. A gyakorlati munka bevezetésével a pedagógusok egyetértenek, de a következő évek politikai célkitűzései kell, hogy legyenek, hogy a megfelelő politikai, tartalmi rész biztosítva legyen. Véleményem szerint a túlterhelés ellen nem a tananyag csökkentésével lehet védekezni, mert való igaz, hogy amit kihúznak a tananyagból, azt a tanárok visszacsempészik, hanem korszerűbb módszerekkel, szemléltető eszközökkel. Arra nem vehetünk irányt* hogy a tanórákat csökkentsük, hanem arra, hogy a tananyag átvételére szükséges időt csökkentsük. A munkástanulókkal való foglalkozásban sem tudunk előbbre menni amit a pedagógusok szemléletét ebben meg nem változtatjuk. Azt tervezzük, hogy a következő években foglalkozunk azzal elsősorban,hogy a pedagógiai és a tartalmi munkát fogjuk segiteni az iskola 5-as célkitűzése mellett. A műhelyek elkészítésénél és felszerelésénél azt tervezzük, hogy egy szakemberekből álló bizottság minden iskolát felülvizsgál, hogy hol milyen eszközök, szerszámok szükségesek, illetve nem szükségesek. Nagyon fontos az is, hogy ae középiskolák alaposabban megismerjék azt, amit az általános iskolákban műhelygyakorlat során szereznek a tanulók, mert egy csomó dolgot már erre lehet épiteni. Amit még el kellene intézni, a személyi feltételek biztosítása. Az általános iskolákban is szakmunkásokat kellene, hogy beállítsunk a gyakorlati munka oktatására, egyrészt mert tanárokkal nem látjuk biztosítva, másrészt itt olyan probléma merül fel, hogy jó szakmunkást nem találunk olyan alacsony fizetésért, amit mi biztosítani tudunk. Egyetértek azzal, hogy a 4—ikesek egyrésze belépjen a szakszervezetbe. A nyári termelési gyakorlatot egyes üzemekben megbeszéltük, azonban nem akarjuk azzal keverni, hogy ehhez kössük az 5+1-es nevelést. Az üzemnek külön béralapja erre nincs, pedig bért kell fizetni s az üzemnek ezt a saját béralapjából kell kigazdálkodnia és ez problémát okoz az üzemeknek. Másrészt az üzemek nem nagyon vehetik igénybe a középiskolások termelési képességét, ugyanis nem tudnak biztosítani nekik megfelelő gépüket. Az úttörő szakkörökkel kapcsolatban: egyrészt művészeti, másrészt ezermesteri szakkörök legyenek, de emdbett minden gyerek számára a tantervi oktatás számit. Javasolnám, hogy az iskolák tanárai és az üzemek mérnökei, munkásaival közösen vitassuk meg az iskolareform téziseit. A másik, ho^y arra az értekezletre, ahol az üzemek titkárai, igazgatói lesznek tájékoztatva, erre a középiskolák párttitkárait, igazgatóit szintén hivjuk meg.