Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1983-08-25
kisebb mértékben a FÜTÖBER-nél, a KONSUMEX-nél és a Telefon gyárban, A nem rubelelszámolású exportterv teljesítését az objektív gondokon túl - nehezítették a vállalati gazdálkodás gyengesé gei, ' ' ' ' Még nem kielégítő a változás a versenyképesség növelésében, a szigorúbb feltétdLekhfiZ. való alkalmazkodásban, a piacorientált gazdálkodásban. Habár ezen a téren vállalataink tettek erőfe szítéseket, azonban ez több helyen nem vezetett eredményre, A tőkés export a Danuviában, a BEAG-ban, az fluminiumárugyárban, a Kalapgyárban és a két külkereskedelmi vállalatnál nőtt. A danuviában 60 %-kal növelte nem rubelelszámolású exportját, amely a termelésének 27 %-át képezte. Ezzel a kerületben az ipar vállalatok közül a legjobb eredményt érte el, A nagymértékű növekedés ellenére semjelentős a BEAG tőkés ex portja, mivel termelésének csupán 3,1 %-át képezte /ezek első sorban üvegipari és nem elektroakusztikai termékek/. Az elmúlt év azonos 'időszakához képest nagyobb mértékben csökkent a tőkés export a Telefongyárban/ a BFK-ban, a Filmtechnikai Vállalat nál és a VOLÁN 22, Vállalatnál. A telefongyár az iraki fél fizetőképtelensége és az algíri szer ződés rendezettlensége miatt nem teljesítette a tervét. A BFK még nem tudta pótolni a korábbi kínai kelmeexport 34 M Ft-os árbe vételét. Az uj vevőkapcsolatok kialakítása ugyan folyamatban van, de az éves terv teljesítésében is még bizonytalanság ta pasztalható. • * A külkereskedelmi vállalatoknál annak ellenére, hogy a bázis hoz mérten túlteljesítették tőkés export tervüket , jelentős le maradás mutatkozik, az 1983. évi tervek időarányos teljesitésé-r ben. Különösen magas a KONSUMEX esetében, habár véleményük sze rint a létrejött szerződésállomány biztosítja az éves terv tel jesítését. A MET&LIMPEX előrejelzése alapján a Dunai Vasműben bekövetkezett üzemzavar várhatóan kihat a tőkés export alakulásába. Rendkívül figyelemre 'méltó a METALIMPEX 'prognozt izáció j a , amely a század fordulóig megpróbálta felmérni az acélipari válság ala kulását, és annak hatásait. Érdekes jelenség, hogy mig a külkekerskedelmi szakembereink hosszabb válságot jósolnak, addig a kerületünkben a KGST szinten működő ITT kommunistái optimistább képet festenek a/ jövőről, a szocialista országokkal való szo rosabb együttműködésben bízva. Az export gazdaságosságáról csak néhány vállalat tükrében sze retnék beszámolni. Kedvező a Danuvia, BEAG., Reanal önköltség szintű deviza kitermelési mutatója, ami 21 Ft/Rbl, illetve 36 Ft// alatt van. A BFK kitermelési mutatója 27,8 Ft/Rbl, ill/etve 41,54 Ft// Igen jelentős intézkedésnek tartjuk az IPV rendelkezését a tő kés export finanszírozása terén, amelynek a lényege, hogy a vállalat a dollár napjh árfolyam + 18 %-ka.l növelt összegében részesülhet, amely ma 53 Ft árbevételt jelent dolláronként. Az export-import arány alakulása változatos képet mutat. A Te lefongyár első féléves tőkés exporttervét 15,1 %-ra, mig import tervét 79,8 %-ra teljesítette. Az import mérséklésére készített műszaki- fejlesztési intézkedési terv alapján 3 MFt megtakarítást értek el. A Danuvia 123,4 MFt, tőkés export mellett 58,4 MFt ér tékben importált, ami az éves preferencia keret 45 %-a.