Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1969-10-03
r v Szende elvtárs: A Nálunk az történt,hogy kialakult szintén egy bizonyos ellentét a gazdasági és pártvezetés között. Nem személyi jellegű. Elsősorban az intézeti gazddálkodás, fejlesztés és szervezet néhány kérdésében. Valószínű, hogy ennek objektív alapjai is voltak, miután^ gazdasági vezetés elsősorban az uj viszonyok között kialakult ösztönzők szemszögéből volt kénytelen vizsgálni a dolgokat. Intézetünk létszáma 2-5 év alatt közel kétszeresére nőtt, bevételi seead terve közel háromszorosára, és a múlt év végén úgy nézett ki, minden rendjén van, mert az ipar igényli a munkánkat. A vége mégis az, hogy úgy néz ki, nem lesz minden rendben. Ez év elején is az történt,hogy a múlt évi tapasztalatok alapján taggyűlést tartottunk, amelynek megállapítása az volt, hogy tervünket ne növeljük tovább. Ennek ellenére létrejött egy 25 %-os tervemelés. Az a probléma,hogy ez nem azért alakult igy, mert a gazdasági vezetés nem tudott egyetérteni a pártvezetés javaslatával, hanem rájuk egy erők minisztériumi nyomás nehezedett, a másik oldalon voltunk mi, - és nem tudtuk ezek szerint eléggé ellensúlyozni. Biztos, máshol is igy voltak. A pártbizottság anyaga mutatja, hogy nem egyszerűen helyi problémákról van szó. Egyetértek Gábor elvtárssal, hogy az anyag és a kiegészítés otyan volt, hogy csak csatlakozni lehet hozzá. A lényeg az, hogy Schumeth elvtárs úgy teszi fel a kérdést, hogy mi kommunista vezetők valóban csak azt adhatjuk, amire minket ösztönöznek, vagy kell és tudunk is többet adni? Én ennek a kérdésnek a helyes voltát nem tudom tagadni. Viszont szintén nemcsak erről a kérdésről van szó,hanem egy még élesebben feltett kérdésről is, hogy mi kommunista vezetők az ösztönzők ellenében is tudnnk valami jelentős dolgot cselekedni? Sajnos, ez a kérdés is fennáll. Régen kötelező mutatóként volt előírva a termelékenység. A dolog ment is valahogy, sőt, véleményem szerint évről-évre jobban 1957-58-tól kezdve. Azt mindenesetre megállapítottuk, hogy országos jelentőségűvé vált a munkatermelékenység nem kielégítő volta, vagy stagnálása, - s úgy méz ki most, hogy megtalálták ennek az ellenszerét is. Éápedig, hogy meg kell szüntetni az átlagbér-gazdálkodást, s ezzel kiküszöböltük az emelkedés fő fékjét. Véleményem szerint nem ez a .Lényegbevágó akadálya. Véleményem szerint nem többet kellene tenni a gazdasági vezetőknek?1^ amire ösztönözzük, - hanem mást. Arról van szó szerintem, hogy olyan helyzetben vagyunk,-mint a gyengén és közepesen fejlett országok egész sora, - hogy nálunk a gépek, a szerszámok, az energia, stb. tehát a beruházási javak, amik az intenzív fejlesztéshez nagyon szükségesek, rendkívül drágák beszerzésben és üzemeltetésben is. A mérleg másik oldalán áll a legolcsóbb: a munkaerő. így egy zárt kör állt elő - amiből ki kellene törhi,- s ebből egy központilag irányított tervgazdálkodásban ki sem lehet törhi. Miután mi rátértünk egy olyan szisztémára, amelynek középpontjában van állítva a nyereség, ez mint gazdasági törvényszerűség jelentkezik. Én ebben látom a problémák mélyen fekvő fo okát és tünetnek tartom az átlagbér-gazdálkodás okozta nehézségeket. L--------d
