Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1967-09-02

r n- 5 -II. napirend: Szkokén elvtárs vitaindítója: A PVB ülésen - amely a PB elé kerülő jelentés egyes részeivel foglalkozott - felvetődött, hogy helytelen lenne most, amai körülmények között - az uj gazdasági mechanizmus időszakára - a pártmunkában valamilyen sablonos döntéseket hozni. A sablo­nokat tényleg nem kívánjuk, de mégis ennek ellenére pártbizott­ságunknak szükséges meghatározni, hogy a pártszervezeteink tevé­kenysége, a pártmunka hogyan alakuljon az elkövetkező időben. Azt megmondanánk, hogy kb. melyik sikon dolgozzanak üzemi pártbizottságaink, pártszervezeteink. Természetes, hogy ezen belül is másként kell dolgoznia pl. a Telefongyárnak és megint másként a Budapesti Finomkötöttnek. Megítélésünk szerint ki tudják dolgozni az üzemekben helyileg maguk, ami megfelelő a saját körülményeik között. Meg szeretném jegyezni, hogy a tanácsnál is az uj mechanizmus z-. körülményei között jelentkezik majd ez a változás. A kutató intézeteknél úgyszintén. A jelentés első részéhez, amely a mostani előkészületeket igye­kezett magába foglalni: Megítélésünk szerint üzemeink tekintélyes része nagy öntevé­kenységről tesz tanúbizonyságot, azonban nem mondható ez el egyértelműen minden üzemre. Előfordul még olyan jelenség, hogy érződik - és természetes is ez, hogy érződik - a felülről várás. Ezért megítélésünk szerint feladata a Pártbizottságnak az üzemek, pártszervezetek önálló tevékenységének fokozása. Megítélésünk szerint sok rendelet született már, tehát a rende­letek tanulmányozásán már túl kell üzemeink tevékenységének mennise. Vannak kezdeményezések némely helyen - pl. az anyagi ösztönzők, a jobb, ösztönzőbb bérezés kidolgozásában, stb. - kutatnak ilyen irányban a Telefongyárban, a KUTESZ-nál, az Elektroakusztikánál, stb. De úgy érzem, üzemeink tekintélyes részénél lemaradtak az uj mechanizmusból adódó feladatokkal való közvetlen foglalkozással. Ezek pártszervezeteinknek fontos feladatai lehetnek az elkövetkező időben. A jelentésben rögzítve van - de azért úgy észem, kiegészítésre szorul - a csökkentett munkahétre való átállás. Ehhez hozzá kellene már most fogni. Vannak egyes helyeken konkrét elképze­lések erre, - és csak bátorítani szeretnénk az üzemeket, hogy alaposan foglalkozva, kidolgozva készüljenek fel erre. Vállalataink nagyrésze nem fogott ehhez még elég bátran hozzá. Itt is arra van szükség, hogy üzemeink, pártszervezeteink sokkal öntevékenyebbek legyenek. Egyik-másik vállalat megpályázhatja korábban is ennek bevezetését, ha a feltételek biztosításával elérte a megfelelő szintet. A másik élyen kérdés a gyermekgondozási segély, amelynek hatása­ként megállapítható, hogy örömmel fogadták és a szülő nők tekin­télyes százaléka vette igénybe. Nem általánosítható még, hogy kik veszik ezt igénybe, mert sok minden közrejátszik, de úgy néz ki, hogy akik nem veszik igénybe, a magasabb keresetű nők közül kerülnek ki. L- * _□

Next

/
Thumbnails
Contents