Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1967-09-02
r ~- 4 -A VB-n és a titkári értekezleten beszéltünk arról, hogy hozzá kell fogni a kollektív szerződések kimunkálásához. Egy sor része igaz, még nincs kidolgozva, de ami ki van már dolgozva, ahhoz hozzá kellene már fogni. Vannak e téren is helyes kezdeményezések és vannak vállalatok, akik igyekeztek e téren produkálni. A vezetés megerősítéséről néhány mondatot: Ismert, hogy a minisztériumokban most zajlik a leépítés, ill. a minisztériumban dolgozók egyrészével most erősitik meg a vállalatok vezetését. Egy pár cserére itt a mi kerületünkben is sor kerül. De ugyanakkor az üzemekben azokat a vezetőket, akik maradnak, stabilizálni kell. El kell mondani, hogy munkájukra továbbra is számítanak. Gondoljuk, helyes lenne ezzel is foglalkozni. Néhány megjegyzést a jelentés második feléhez: Megpróbáltuk megfogalmazni, hogy a pártmunka az uj körülmények között mivel foglalkozik. A titkár elvtársak között vitatott, - és ez érthető is - hogy az uj mechanizmus körülményei között a pártszervezet, a pártvezetőség hozhat-e határozatot a gazdasági vezettésre, vagy sem. Mi valljuk és ki is kell mondani, hogy az uj mechanizmus körülményei között is fontos, az egész üzemre, az egész vállalatra vonatkozó politikai kérdésekre, az egész üzemet érintő szociális helyzetre, stb. hozhat, - és kell is, hogy hozzon határozatot, - de a gazdasági tevékenységre ne hozzon határozatot, azt bízza rá a gazdasági vezetésre. Ugyanakkor viszont azt is valljuk, hogy nem kell minden kérdésből politikai kérdést csinálni, hanem ki kell választani a megfelelő, fontos kérdéseket. Ez nem jelenti, hogy menjünk el szó nélkül sokszor annyira technikai jellegű hibák mellett is, de meg kell találnia a pártszervezetnek azokat, akik felelősek azért, hogy jó legyen pl. az anyagellátás, és őket szorítsa rá ennek megjavítására. A jelentésben, megítélésünk szerint helyes, hogy a pártszervezet vegyen részt a terv kialakításában és előkészítésében. Döntő megvalósításában a kommunisták példamutató részvétele. Ez a gazdasági életben a pártszervezet legdöntőbb feladata. Irtunk a gyakorlatban való részvételnél az ellenőrzésről. Ezt is a kommunisták aktív részvételén keresztül kell megvalósítani. Ebben is kérjük az elvtársak véleményét, hogy így helyes-e, vagy nem. Az üzemi demokráciáról néhány szót: érződik az üzemek eredményein, hogy tettünk azért egyet-mást. Az üzemi demokráciának áldásos hatása mutatkozik. De az uj mechanizmus körülményei között a pártmunkát kell olyan irányba fejleszteni, hogy az üzemek előtt álló szociális, az egész üzemet érintő kérdésekben a párt, - de talán inkább a szákszervezetnek meg kell találni a módját, hogy a döntésekben benne legyen az üzemi kollektíváknak a véleménye. Ilyen pl. az üzemi étkeztetés, az üdültetés, stb. Oda kell tudni állni fontos kérdésekben a gazdasági vezetőknek és ki kell kérni a dolgozók véleményét. S nem elégedhetünk meg azzal, hogy véleményüket kérjük, hanem az őket érintő kérdésekben döntsenek is. S a döntés előtti időszakokban kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. L—--------2-----------1