Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1966-11-26
r n 9 St.sz.: 907.-4-szervek vezetőségeinek általános műveltségét és politikai felkészültségét# A zömében jól felépített, tartalmas beszámoló mellett volt néhány kevésbé rendszerezett, gyengébb beszámoló is, főleg a kisebb pártszervezeteknél. A taggyűlések egész tartalmi színvonalat, kedvező alaphangját nagymértékben elősegítette az, hogy a beszámolók nem "kongresszusi szinten” foglalkoztok a kérdésekkel, hanem elsősorban az alápszervok munkáját értékelték és ha - tározták meg a következő időszak feladatait. Feltétlen pozitívum^ hogy az elmúlt időszak beszámolóihoz viszonyítva kedvezően változtak a különböző kérdésekkel való foglalkozás arányaié Három súlyponti kérdés szerepelt szinte kivétel nélkül minden beszámolóban: a pártszervezet gazdaságszervező munkája, az ideológiai nevelőmunka, és a pártélet belső kérdéseit. Szinte valamennyi beszámolóban ugyan még mindig a gazdaságszervező tevékenység kapta a fő helyet és legnagyobb terjedelmet,de az eddigieknél lényegesen nagyobb teret szenteltek az ideológiai munka kérdéseinek, és különösen kedvező a pártélet belső kérdéseivel foglalkozás súlya, szorope a beszámolókban* A gazdasági kérdéseivel való foglalkozás terén is minőségileg újat jelentett, hogy kulturáltan, hozzáértőén elemezték ugyan a termelés kérdéseit, de nem elsősorban a puszta tények - gazdasági eredmények, problémák - hanem, a kérdések politikai - mozgalmi vonatkozású megközelítésére, értékelésére törekedtek, a termelést főként az emberek oldaláról igyekeztek megközelítenie, . A gazdaságszervező munkával- való foglalkozás ilyen aranyi! terjedelme is tükrözte az objektív valóságot, vagyis azts hogy pártszervezeteink a beszámolási időszakban erre a munkára különös súlyt helyeztek, és feltétlen az igazsághoz tartozik, hogy vállalataink eredményeiben -ez megfelelő mértékben jelentkezett is., 2./ A vita sorún annak ellenére? hogy központi kérdésként szerepeltek a termelés;kérdései? a taggyűlések nem váltak ter^olési értekezletekké. A vitának ezen részére'az nyomta rá bélyegét, hogy a kommunisták jelentős része ismeri és magáénak érzi az egész vállalat-intézmény problémáját, számos1 hasznos, megvalósítás esetén a vezetés szinvonalát/emelő javaslatot tettek a part és gazdasági vezetők felé. Szamos hozzá.szóló foglalkozott ideológiai kérdésekkel is hangsúlyozva, hogy bár különösen az elmúlt év során jelentősebb szerepet kapott ez a terület a pártszervezetek mun-i k^ában, ma is viszonylag ez a pártnunka leggyengébb oldala0 A beszámolókban éppúgy, mint a hozzászólásokban megfelelő súlyt kapott a párttagság nevelő tevékenysége, az eszmei és cselekvési egység erősítésének igénye és az agitációs b------- —-—J