Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1965-05-29

r ... “i Elsősorban: a kommunistáknak, vélöményem szerint, az eddigi­eknél több megbecsülést kell adni, s ezt nyugodtan ki is lehet mondani. 3 nem valami különleges megbecsülést kérnek a kommunisták, hanem azt, hogy amit mondanak kritikát a közélet hibáival szemben, azt valóban fogadják el és javitsák ki. Most már egészen rendszerré vált, hogy egy szóval nem mondja egyetlen vezető sem az elhangzott bírálatra, hogy nem igaz, de nem. változtatnak rajta. A káderekkel való foglalkozás kérdésére is véleményem szerint feltétlenül utalni kellett volna. A káderek felkészültségét feltétlenül szükséges jobban fokozni. Nem tudom, észrevették-e az elvtársak, hogy nagyon nagy törekvés van a papirok meg­szerzésére, de, hogy erdemben mit fejlődött az illető, ez nincs benne. A másik dolog, hogy egy kicsit többet beszéljünk a Szervezeti Szabályzatunkról. Abban benne van, hogy mit kell csinálni, -x másrészt, hogy milyen jogaik vannak, - s erről nagyon keve­set beszélünk. Hogy a központi feladatot végrehajtsuk, azt is jelenti, hogy a párt politikáját mindenkinek a maga terü­letén önállóan kell képviselni. A következő, amivel foglalkozni kellene, hogy a pártmunka tár­sadalmi jellegét erősítsük. Mindig akkor ment jól a mi kerü­letünkben a munka, amikor szélesebb rétegeket bevontunk a pártmunka társadalmi végzésébe. így volt ez a területi tár­sadalmi munkában is, stb. De itt megemlíteném azt, hogy nagyon vigyázni kell egy dologra, - és ezt felfelé is adresszálom, a Bp-i és a KB-nak. Mi nagyon nagy sikereket értünk el, amikor a munkásosztály helyzetét felülvizsgáltuk, kitűnő határozatokat hoztunk, de felvetik a kérdést, hogy miért nem csináljuk? Vannak ilyen helyes, kitűnő határozatok, amik nem lettek megvalósítva, vagy csak kezdeti stádiumban vannak. Ugyanitt szeretném felvetni az apparátus kérdését is, mert a pártmunka,,, hogy íjilyen hatékony, ahhoz az apparátusnak fel­tétlenül köze van. Nem mindegy, hogy milyen a kapcsolata az alapszervezetekkel, s hogy mennyire foglalkoztatja a társa­dalmi pártmunkásokat. Feltétlenül szükségesnek tartom ennek a kérdésnek a felvetését is, elsősorban a titkár elvtársak felé, de az apparátus felé is. Az elmúlt időszakban a közéletben számos súlyos, komoly hiba történt, s mi ezzel szemben csak védekező álláspontra helyezkedtünk. Ne védekezzünk, hanem segítsük ezeknek a hibáknak a feltárását és leleplezését. Gondolok itt az Ónodi ügyre, stb. Az emberek, a kommunisták várják, hogy ezekben a dolgokban megfelelően tájékozottak legyenek és mondják el nekik azt is, hogy mi lett az eredménye. S a tájékoztatás többségében csak a sajtóban történő leközlés után történik általában, - s igy nem tudnak megfelelő felkészülni rá. A következő dolog, amit véleményem szerint kicsit jobban, különösen a titkárok tájékoztatásánál ki kellene emelni, ez a gazdasági szervező és ideológiai munka hatékonyságának a kérdése. Nem árt, ha erre már most felhivjuk a figyel­met, ha a következő pártbizottsági ülés anyaga is? mert ezeknek az eszmei-politikai kérdéseknek a tisztasága még mindig nem. biztosított. L------£

Next

/
Thumbnails
Contents