Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1964-10-16
r "i- 7 -i Ne csak hallgatója, hanem cselekvője is le. yen annak a kulturális tevékenységnek a résztvevő. S ha van sikere az irodalmi színpadoknak, akkor? ez az oka. '..ég felmerül az egyéni és a kollektív kultúrálódás problémája. Hogyan lehetne a kettőnek egészséges kapcsolatát megtalálni. Belenyugodhatunk-e, hogy a szocialista brigád, elmegy pl. együtt színházba, és ezzel befejeződik a dolog, vagy van ennek folytatása, hogy egyik tagja egyénileg is műveli magát. Ha-elhatározza a KISZ szervezet, hogy elmegy egy országjáró körútra, ezt megelőzi-e, folytatja-e olyan, ami az egyéni életében jelentkezik annak a KISZ tagnak, hogy pl. hozzáolvas könyveket, vagy előadást tart, stb. Itt is aipról kellene szólni,, hogy a pártszervezetnek, a pártiráhyitásnak igen is, van olyan feladata, hogy/he csak a kollektív művelődésre legyen befolyása, hanem az egyéni fejődésben, s művelődésben is próbáljuk biztosítani azt az eszmei ráhatást. Hogy ne direkt eszközökkel, hanem áttételekkel próbáljunk hatni, hogy milyen színdarabot, filmet nézzenek, milyen könyvet olvassanak, stb. Ha a művelődés formái, módszertani kérdéseinek azt az újszerű prolematikáját,-a gépi kultúrának egész uj tárháza nőtt fel, ezt is hozzáteszem, ami betört a lakásba, és a művelődés uj forrásait - néha jó, néha rossz forrásait - nyitotta meg,ezt is figyelembe kell venni a művelődés eszközeinél. Tuí kell lépni azon, hogy a szakszervezeti bizottságban - amikor megválasztják, - az legyen a kulturfelelős, aki éppen marad. Ez egy rossz dolog. A kulturális munka irányításához értő, müveit, okos emberek kellenek. Vannak ilyen müveit, okos, / értelmes fiatalok, akik uj vonásokat, sok jó dolgot tudnának íf vinni nemcsak a lakóterületen, hanem az üzemekben, stb. is. ' IZiár/ A művelődés kinőtt a színjá'tszósdi keretéből, átfogja a mindenTM napi életet. Ezért nekünk arra kell törekedni, - és ez is a pártirányitás kérdése, - hogy olyan kulturális kádereket, olyan/ w-A kultúr-aktívákat, akik ezt a néha nagyon nehéz, bonyolult kere-/' I teket jól tudják kitölteni, okosan tudnák szervezni, felhasználni. Felmerül az a kérdés, hogy a pártirányitás - elsősorban eszmei irányításról van szó - hangsúlyozása levon-e valamit a tömegszervezetek felelősségéből? Azt hiszem, nem. S az élet is . azt mutatja, hogy a tömegszervezeti munka akkor általában erősödik, ha jó a pártirányitás. Bevezetőben ezt szerettem volna elmondani. Ugyancsak elnézést kérünk a jelentésben esetleg belecsúszott pontatlanságokért. Szeretném, ha ez a vita nem egyoldalú lenne, mert nemcsak kulturális munkáról, hanem az ideológiai munkáról van szó, nagyon jó lenne, ha a kettő együtt menne, hiszen a kulturális munkának is ideológiai tartalma van, éppen ezért a kulturális munkának is feladata szolgálni azokat az ideológiai kérdéseket, amikről Fülöp elvtárs is beszélt. K érdé s e k : Trencsényi elvtárs: Egy kérdésem van, a kulturális bizottság jelentesehez. Van-e képe a kulturális bizottságnak arról, hogy üzemeinkben öntevékeny művészeti csoportok milyen mélységig vannak? Azt hiszem, 55 ilyen műkedvelő bemutató volt a KISZ munkánál feltüntetve. Hol vannak tehát,milyen mélységben és mennyire eredményesek?