Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/2)

1957-06-27

1 f*"*®!* r --Néhány helyen tapasztalható, hogy felhasználják az egyezeréi, klub­­.összejöveteleket, idősebb harcosokkal való találkozást, politikai elő­adást tartanak. Faliújságot készítenek, felhasználják az üzemi hangos­híradót. Komoly politikai sikernek mondható . május 1-i seregszemle Szervezete­ink eredményesen vettek részt a KISZ külön; felvonulásán. Emellett lelkesedést váltott ki a plakátragasztás és meszelés, A fentiek ellenére a politikai munka nem megfelelő és elmaradt a KISZ egyéb munkájához viszonyítva is. Alapszervezeteink vezető maguk is hú­zódoznak mivel félnek a régi rósz módszerektől, s az uj módszerek alkal­­magásában nem járatosak. 2. Komoly feladatot jelentett a gazdasági munka segítése. A KISZ tagok zöme megfelelően helytáll , munkájukkal a gazdasági vezetők általában megvannak elégedve, A pártnak azonban azt a határozatát, hogy segít­sünk beindítani a szocialista munkaversenyt, nem tudtuk végrehajtani. Van néhány kezdeményezés, pl. BM Gépkocsijavitóban résztvesznek a háromhónapos versenyben, Autóbusznál külön fijusági vonalat szervezte"­­Zuglói Kötöttben anyagtakarékossági és minőségi mozgalmat indítottak, Telefongyárban elvállalták a rósz szerszámok kijavítását. Az elmúlt héten megkezdődött az exportbrigádok szervezése, amelyeknek versenyét julius 1-el kívánjuk beindítani. Ezek azonban még túlságosan' kezdetét jelentik a határozat végrehajtásának. 3. Kedvezobben alakult a munka a kultur és sportmunka terén., Itt tapasztal­ható legjobban a szervezetek öntevékenysége, sokoldalú elképzelése. Etéren uj módon jelentkezik a klubélet kialakulása, kollektív színház- és mozilátogatás, ismerkedési estek, táncestek, teadélutánok, kirándulá­sok, helyi sportjátékok. E területen az utóbbi időben a VIT előkészítése adott több munkát a szervezeteknek. 4 szervezet résztvett az ifjúmunkások országos labda­rugó versenyén, néhány szervezet ar, asztalitenisz-versenyen. Néhány szervezet kivételével mindenhonnan voltak kirándulni, jelentősebb rós^e a VIT természetjárásban is rés-ztvesz. Különösen jól sikerült a kerü ti bizottság éné orr legéért elindított középiskolai csillagtura, amelyen 2? csapat vett részt, 130 fővel. S az iskolai VIT kulturális seregszemle, amelyen 11 általános és 3 középiskola vett részt, kb. 500 szereplővel. Legkomolyabb fogyatékossága e munkának abban mutatkozik, hogy nincs megfelelően összekötve a szövetség politikai célkitűzéseivel. A rendez­vények jelentős részén a fiatalok, mint ”nézők" vesznek részt, s az öntevékeny kulturmunka, amelyben az ifik maguk aktív részesei, még csupán néhány helyen van kibontakozóban. Következtetésképpen megállapítható, hogy ^ISZ szervezeteink munkája az igen hasznos Ötlet és javaslatok tucatjainak ellenére lassan indult be. Elevenebb élet főként az utóbbi időben tapasztalható, miután kezde­nek előre elkészített program alapján dolgozni. Kedvezően alakul az Ön­tevékenység, amelyet a jövőben kifejleszteni, támogatni kell. Nem folyik megfelelő politikai munka, s e területen mutatkozik munkánk legnagyobb gyengesége. -Tói alakul a szabadidő raegs zervezés e, -amelyet a jövőben tartalmassá, céltudatosabbá kell tennünk. L---- L __I

Next

/
Thumbnails
Contents