Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/2)

1957-06-27

1 l-« »• I ! ' m/ c- 5 -III. A pártszervezetek irányitó, segítő.és ellenőrző munkája. A pártszervezetek munkája általában megfelelő, feltétlenül pozitivan értékelhető. Többségük az első időtől kezdve örömmel fogadta a KISZ létrehozását, s ehhez mindenütt segítséget kaptunk. A szervezetek kb. 50 70- ban a helyi pártszervezet kérésére, kezdeményezésére alakult meg. Az első lépéseket mindenütt a párt segítségével tértük meg. A meg­alakulást megelőzően átadtak néhány fiatal párttagot, később támogatták a szervezetek munkáját. Résztvesznek a KISZ fontosabb rendezvényein, néhány helyen már beszámoltatták, pl. Aluminiumgyárban. Néhány helyen, pl. Danuvia, Fémbutorgyárban zászlót adtak a szervezetnek. Az eredmények mellett azonban több fogyatékosság is tapasztalható. x^l. Nem. kapjuk meg azt a segítséget, amelyet a kommunista mag megterem­tése és állandó erősítése megkívánna. Több helyen nem adják át mind­azokat a fiatal párttagokat, akik alkalmasak lennének az ifjúság között végzett munkára, Megelégednek azzal, ha a vezetőségbe átadnak néhányat. Az átadottakat az esetek többségében csak akkor segítik közvetlenül, ha titkár, vagy más fontosabb funkciót tölt be. Ezért már is érezhető, hogy az átadottak egyrésze elkedvetlenedett. 2. Nem érezzük eléggé a politikai munka segítését sem. Maguk a pártszer­vezetek elnézik a KISZ tevékenységének egyoldalúságát és nem,foglal­koznak az ifjúság között végzendő politikai munka tartalmi és módszertani kérdéseivel. 3. Általános jelenség, hogy a pártszervezetek nem adnak konkrét meg­bízatást a helyi KISZ szervezeteknek-4. A pártszervezetek néhány kivétellel bevonják a vezetőségbe a KISZ szervezet titkárát, de a KISZ vezetők nevelése általában nem kielé­--s gitő. 5. Szigorúbb ellenőrzésre is szükség lenne, mivel ezideig a pártszerve­zetek, miután megalakult a KISZ szervezet, heteken keresztül elnéz­ték, hogy 1-2 rendezvényben kimerüljön az uj szervezet munkája. J a vas 1 a _ t . Mivel a kerületi Intézőbizottság márciusi határozata a jelenlegi ifiére ‘ és helyesen jelöli meg a feladatokat, részletesebb határozatot az Intézőbizottság ne hozzon. Amennyiben az Intézőbizottság a tájékoztatást elfogadja, a legközelebbi alkalommal tárgyaljuk meg a pártszervezetek titkáraival. Budapest, 1957. junius 24. L---------ü------- J

Next

/
Thumbnails
Contents