Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

Szabó Béla elvtárs levezető elnök: Felkérem Tóth László a MÁV TBÉF pártszervezet küldöttét, hogy hozzászólását tegye meg. Tóth László elvtárs a MÁV TBÉF küldötte: Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Először is engedjék meg, hogy a mintegy ötezer zuglói vasutas és az itt lévő vasutas küldöttek nevében tisztelettel köszönt sem a pártértekezlet minden egyes résztvevőjét. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a kerület sokarcusága mellett jutott néhány perc részemre is, hogy a vasutasok éle­téről, munkájáról, gondjairól röviden beszámolhassak, örömmel szólók már csak azért is, mert a közvélemény, az utasok és a szállíttató felek egyaránt inkább csak a szempontjukból negatív külső oldalát ismerik a vasútnak és nincs betekinté­sük a belső életünkbe, annak ellenére, hogy talán a vasút az ország legnyitottabb vállalata, hiszen - ahogy mindani szoktuk - kerítésünk az országhatár. Pártbizottságunk több vasúti gazdasági egység (üzem, főnök­ség) működik, Irányító, illetve felügyeleti szerveik is el­térőek, mert pl: a szakmai profiljukban országos hatáskörű építési főnökségek közvetlenül a MÁV Vezérigazgatósághoz, az operatív vonatforgalmat és szállítást bonyolító körzeti főnökség pedig a Budapest Vasút igazgatósághoz tartozik. Más­képpen csoportosítva az itt élő ötezer vasutas egyharmada közvetlenük a vasút főtevékenységével foglalkozik, mig két­harmada a főtevékenységet kiszolgáló háttériparban, illet­ve a MÁV építőiparában dolgozik. Üzemeink, főnökségeink termelési mutatói az elmúlt öt év során - amint ez az írásos beszámolóban is olvasható - némi ha 1 lámzássa1, de emelked­tek. Kivételt képez a személy- és áruszállítás, amely a jelzett időszakban több mint 10 %-kal csökkent. Ehhez ter­mészetesen tudni kell, hogy az árufuvarozás alakulását sok minden befolyásolja, pl: a területüikön áthaladó és sokszor tölünk független tranzitszá 11itás is, mig 8 személyszállítás nagymértékben megérezte a 100 %-os tarifaemelést. A mérleg-

Next

/
Thumbnails
Contents