Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1970-10-17 - 1970-10-18/I

az adott területen lévő hibák, hiányosságok feltárásán túl, azok megszüntetésére, a gazdaságos hatékonyság növelésére, a társadalmi tulajdon védelmére, az állami ha ­tározatok, törvények betartására. A NEB. mindenki számára hasznos munkáját a jövőben is segiteni kell elsősorban pártszervezeteinknek, állami és gazdasági veze ­tőinknek egyaránt. A kerületi m unkásőr zászlóalj ir ányí tásáv al és f ejl esztésével a Poli ti kai Bizottság határozata, valamint a __ Budapesti Pártbiz ottság útmut atása al apján fogla lkoztunk. A kerületi, a bázis üzemek pártbizottságai, az érdekelt pártszervezetek, valamint a zászlóalj parancsnoki karának együttes munkája erőfeszitsei révén tovább javult a munkásőrök pártirányitása, a köztük végzett eszmei, politikai munka, rendszere ­sebbé vált az utánpótlás megfelelő biztosítása. Mindezzel együtt megállapítható, hogy munkásőrségünk parancsnoki kara, annak egységei és munkásőrei becsülettel teljesitik hivatásukat, lelkiismeretesen és önzetlenül szolgálják pártunkat, népünket és ugyanakkor helytállnak munkahelyeiken is. Mindezek eredményeként tovább javult a zászlóalj parancsnokság és a pártszerve ­zetek közötti kapcsolat, a pártszervezetek munkájában mindinkább előtérbe került a munkásőrök között végzett politikai, nevelőmunka. A zászlóalj eszmei, politikai egysége, fegyelmi helyzete tovább szilárdult. Sokat javult politikai felkészültsége, pl. amíg 1 967 ben a személyi állomány 49 %-a, addig 1969/70. évben már 74 %-a vett részt politikai oktatásban. Az elmúlt években javult a kiképzés színvonala, a foglalkozások látogatottsága, mely az 1967. évi 78 %-ról 1970-re 88 %-ra emelkedett. Harcászati és lőkiképzési feladataikat jól, eredményesen oldják meg. Tartalmában gazdagabbá vált a társtestületekkel való kapcsolat, elsősorban a rendőrséggel. Mi úgy értékeljük, hogy a zászlóalj személyi állományának összetétele, amely a Politikai Bizottság határozatainak megfelelően alakult, valamint felkészültsége eddig i. és a jövőt illetően is alkalmas a kiképzési és szolgálati tevékenység tervezésére, irányítására, illetve a reáháruló politikai és harci feladatok megoldására. A feladat adott, a kerületi Pártbizottság által jóváhagyott évi munkaprogram alapján mind a politikai, kiképzési, mind az utánpótlás biztosítása terén.

Next

/
Thumbnails
Contents