Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1970-10-17 - 1970-10-18/I

Körzeti pártszervezeteink munkája a ter ület pártirányitá s ával füg g össze és annak fontos lácszeme, ezért itt sze retnénk foglalkozni vele. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a pártkörzeteink a Politikai Bízott ság 1968. decemberi határozata szellemében dolgoznak. Eves, vagy féléves prog ­ramjaink előkészítésében, feladataik kimunkálásában mindenkor figyelembe veszik a kerületi Pártbizottság határozatait, a tanács és a lakosság helyi igényeit, a minden kori feladatokat és tevékenységüket ennek szolgálatába állítják. Mindezek eredménye ­képpen javult szervezeti életük, testületi üléseik színvonala és aktivitása. A körzeti párttagság és a lakosság körében végzett politikai, kulturális nevelőmunkája /évente 100 110 különböző kulturális rendezvényt szerveznek, amelynek egy-egy sorozatán 1.300 I 600 fő vesz részt/ fejlődött. Javult a pártnapok, politikai ülések színvonala, évente 60 70 pártnapot tartanak, ennek egy-egy sorozatán 1.200-1.500 fő vesz részt. Mindenkor központi kérdésként kezelték a várospolitikai, a választási munkát, a ta nácstagi beszámolókat. Munkájuk eredményességét a kerületi Pártbizottságon túl a kerületi tanács is elismeri, és ennek megfelelően támaszkodik rájuk. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy? nem kell tovább munkálkodniok annak érdekében, hogy: szervezeti életük, vezetőségi üléseik, taggyűléseik tartalmasabbakká váljanak és az eddiginél jobban az adott feladatok szolgálatába állítsák. Tovább növeljék befolyásukat a kerület pártonkivüli lakói és annak egyes rétegei között és növekedjék részvételük a körzet rendezvényein, a várospolitikai, válasz- 1- tási munkában, képviselői, tanácstagi beszámolókon. Tovább fejlesszék együttműködésüket a kerületi tanáccsal, a területükön dolgozó tanácstagokkal, tömegmozgalmakkal és lakóbizottságokkal. Erre annál is inkább szükség van, mert egyre fontosabb szerepet kell, hogy betöltse ­­nek a lakosság politikai hangulatának alakításában, a várospolitikai és választási fela datok előkészítésében, a lakosság erre való mozgósításában, a helyi kezdeményezések felkarolásában,

Next

/
Thumbnails
Contents