Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/11)
1983-12-02
- 5- í tünk szerint e találkozók hasznosak voltak, jól segítették kerületünk közhangulatának pozitív alakítását. A kerületben élő értelmiségiek igénylik az ilyen konkrétan nekik szóló találkozókat, eszmecseréket. A gazdasági vezetők egy jelentős része rugalmasan alkalmazkodik a nehezebbé vált külső és belső gazdasági helyzethez. Te- I vékenyssgüket ma már a cselekvés, tenniakarás, a dolgok elébe menése jellemzi. Egyre kevesebb az utólagos önigazolás, az eredménytelenség indokainak sorolása. Ennek bizonyítékai a kerület gazdasági eredményeiben látható. Ugyanakkor a közhangulatot vezetői területen az is jellemzi, hogy kevesebben vállal- i koznak a különböző vezető posztokra, többen nem tartják arányosnak a felelősség és jövedelem mértékét /közép- és kisvállalatok vezetői/. Figyelemre méltó a kerület gazdasági vezetőinek viszonylag magas életkora, mely felveti az utánpótlás nevelés sürgős biztosítását. Az iparvállalatok vezetőinek nagy részét nem elégítette ki a KB iparpolitikai határozata, az Ipari Minisztérium létrehozásának szervezeti változása. A párttagság körében az utóbbi átfogó értékelés óta jelentősen javult - különösen a KB áprilisi határozatának hatására - a felelősségérzet , a végrehajtási fegyelem. A határozat ismertetése^ helyi adaptálása során tapasztaltuk szervezeteinknél az aktív politizálásra való törekvést, az eszmei, politikai harc felelős vállalását, egységes kommunista álláspont tudatos kialakítását, szilárdságot a politika védelmében és terjesztésében. A kerület közhangulatát széles körben érinti az Árpád híd, Váci út, Róbert Károly körút csomópontjaiban jó ütemben haladó építkezés. Ma még sok esetben bosszúságot okoz a közlekedésben a jelzőtáblák sűrű változtatása, az út időnként részbeni lezárása, de általános elismeréssel szólnak az építők megfeszített munkájáról, az építtetői pontosságról és szerény magatartásukról. A megértő várakozásban mindenki arra gondol, hogy a beruházás átadása utáni helyzet megéri az apró napi bosszúságokat. * 1I.WÍWII.. ■ — — ........■■■■....— I ......................* ■ M jfr*. | ...................................................—______________í i