Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/11)

1983-12-02

* ■■» K I :J I | ■■ ■: \ é * i- 4 -II. A gazdaságirányító munka tapasztalatai Az év folyamán befejeződött a kerületi kutatóintézetek átszer­vezése. Gondos politikai előkészítő munka eredményeként az a­­lapvető célok mindinkább tisztázódtak és elfogadottá váltak. Az átszervezést követően a vállalati formából adódóan új fel­adatok jelentkeztek és ezek megoldásában a pártszervezetek se­gítői, partnerei voltak a vállalatok vezetőinek. Az eddig meg­tartott beszámoló taggyűlések egybehangzó megállapítása, hogy a népgazdaság jelenlegi helyzetében az átszervezés indokolt volt, a közel egy éves tapasztalatok egyértelműen igazolják eredményeit. III. Az életkörülmények fejlesztése Közoktatás területén az év alapvető jellemzője az MSZMP KB 1982. évi állásfogalalásának a folyamatos, fokozatos megvaló­sítása és a kerületi PB közoktatásunk továbbfejlesztésére ho­zott feladattervének széleskörű megismertetése, tudatos, az iskola együttműködő kapcsolataira is építő cselekvési egység kialakítása volt. Az év értékelésekor két általánosan ható tényező kiemelése szükséges:- az extenzív társadalmi fejlődés jellemzői, minőségi köve­telmény igénye egyre határozottabban jelenik meg közokta­tásunkban, jelezve az új fejlődési szakaszba lépéstj- a közoktatás gyakorlatában viszont a reálfolyamatokat igen erősen befolyásolják az intenzív fejlődéssel járó mennyiségi keretek, melyek a "bármely körülmények között" történő megoldást igénylik. Ez a két egymásnak alapvető ellentmondásban levő jellemző mind pedagógusaink, mind a szülői ház gondolkodásában, értékítéleté­ben, cselekvési megnyilvánulásában jelen van, mint feszültségi forrás. $ I G ________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ -

Next

/
Thumbnails
Contents