Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/10)
1983-11-15
; I ? I -' ii - 4 -Az alapszervezetek egy része nem fordít kellő figyelmet arra, hogy minden fontosnak tartott kérdésben még döntésük előtt vitát folytassanak, a tagság véleményét ütköztessék, ehhez a megfelelő feltételeket biztosítsák. Gyakran nem is ismerik meg az eltérő álláspontokat, véleményeket. így táptalajt adnak az egyéni vélemények illetéktelen helyen való hangoztatásának. Vita nélkül, tájékozottság és érvanyag hiányában nem javul a I vitakészség, nem nő a közügyek iránti érdeklődés, lazul az állásfoglalásokhoz való viszony és a végrehajtás fegyelme. Az egységet a feladatok kialakításai szervezése, végrehajtása mellett az elért helyi és országos eredmények értékelésében is indokolt megteremteni. L Tapasztalható, hogy a dolgozók,a párttagság viszonylag kevés információval rendelkezik a munkahelyük, területük életével összefüggő tervekről, döntésekről, megoldásra váró problémákról. Nem alakult ki kellően a vezetőségeknek, a pártcsoportoknak az a készsége, hogy gyorsan reagáljanak ezekre a kérdésekre, Sok helyi kérdés van továbbra is indokolatlanul felsőbb szervükhöz továbbítva. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a párttagok egy része nem eléggé aktív és határozott a politika, a határozatok melletti kiállásban. Az alapszervezeti vezetőségek egy része nem számol be megfelelően a taggyűléseken a két taggyűlés közötti időszakban végzett munkájáról. Nem kevés vezetőségnél hiányzik a határozataik végrehajtásához szükséges személyi feltétel, felelősök biztosítása, gyakran elmarad a beszámoltatás. Az ellenőrzés rendszertelen, elhanyagolt, a felelősségrevonások elmaradása csökkenti a pártmegbizatások értékét és fegyelmezetlenség forrásává válnak számos alapszervezetben. Sok a rutinszerű megoldás a pártvezetőségek munkájában, /tervezés, feladatkiadás, tömegszervezeti munka koordinálása, taggyűlés előkészítése, tagfelvételi munka/ Nem élnek folyamatosan az elismeréssel, az elmarasztalással, a végzett munka értékelésével. Több helyen tapasztalható az egyenlőtlen leterheltség, a rendezvénycentrikusság és az aktívák, tisztségviselők ■ I___________________________________________________________________________________________________________ __