Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1975-07-31
n ti) tartása, az elfogadott dokumentumok időbeni és elegendő számú megjelenése, valamint a különböző szervezésű tartalmas, lényegretörő előadások, konzultációk és felkészítők. A feldolgozás alapvető célja volt: a kongresszus jelentőségének megértetése, figyelemfelhívás a fő célkitűzésekre, feladatokra? a határozatok végrehajtásának megkezdése. A pártoktatás különböző formáin és szintjein differenciáltan kellett foglalkoznunk az elméleti vonatkozású, illetve politikai kérdésekkel. A távlati célkitűzések kiemelésével, realitásuk bemutatásával a hallgatók perspektivikus szemléletének erősítése volii a cél, k A vitavezetőkre várt az, hogy a témákat kapcsolják a szocialista épitőmunka megoldásra váró fő feladataihoz, azokhoz a helyi tennivalókhoz, melyeket a vezetőségválasztó taggyűlések, pártértekezletek korábban, illetve a kongresszust követően megfogalmaztak. A feldolgozás során a kongresszus anyagait egységes egészként kezeltük, de kiemelten foglalkoztunk a határozattal és a Központi Bizottság beszámolójával. A propagandamunka tartalmi tapasztalatai (/-Ns 1. A társadalmi viszonyok fejlődése, továbbfo.llesztésük föladatai. A hallgatók egyetértettek a kongresszus értékelésével, mely a társadalmi viszonyok fejlődését állapította meg. Alapvetően értik, hogy a termelési osztályviszonyok szocialista jollegü erősítése alapfeltétele a társadalom szocialista építésének, a fejlett szocializmus megvalósitásánck. Az állami és szövetkezeti tulajdon - szocialista tipusu azonossága mellett, értik az állami tulajdon magasabbrendüségét, maghatározó szerepét a népgazdaság fejlődésében, a nemzetközi kapcsolatok szélesítésében, az életszinvonclpolitikánk megvalósításában. Az esti egyetemen sok tekintetben tisztázódott az 50 nagyüzem helyének, szerepének, perspektívájának a kérdése is. ! ' 1A ....■■■..... ... ...............— I ..... """."". J» ~~ '- 2 -i